Cikkek
Befejeződött a Budapest-Bamako rali!
A versenyzők a tegnapi nap folyamán, 16 kemény nap után beértek Mali fővárosába, Bamakoba.
Az Afrikai-Magyar Egyesület csapata végig a mezőnnyel haladva, a többekkel együttműködve ért be a célba és kimagasló humanitárius tevékenységének köszönhetően megkapta a Teréz Anya díjat! Gratulálunk kitartásukhoz és sok sikert kívánunk a hazaútra!
Az utolsó napokról, az ajándékok és a kút átadásáról bővebben az Egyesület honlapján olvashat: AHU Blog
Az utolsó napokról, az ajándékok és a kút átadásáról bővebben az Egyesület honlapján olvashat: AHU Blog
forrás: Szilasi Ildikó, AHU csapat
A Dacia csapat az Európában összeszedett hátrányát nehezen tudta behozni, az időjárás sem bánt vele kegyesen, de végül sikerült beérnie a mezőnyt és tegnap megérkezett Bamakoba.
Az utolsó napok:
"Január 23., 12.nap
A tegnap esti duhajkodás után, nehéz a reggeli kelés. Sokat tépelődünk azon, hogy a versenyútvonalon menjünk vagy eredeti terveinknek megfelelően a tavaly örökbe fogadott falu felé kerüljünk. Végül úgy döntünk, hogy a versenyt folytatjuk. A falunk a főútvonaltól mintegy 400 km-re van. A versenyzők biztonságát folyamatosan több száz katona őrzi. Nouakchottban az óceánpartra sem mehettünk le kíséret nélkül. A versenyért felelős helyi vezetőnk sem javasolja, hogy letérjünk a hivatalos útvonalról. Ezeket a körülményeket figyelembe véve, határozunk úgy, hogy a Dacia Postát majd egy Mali faluba, vagy Bamako szegénynegyedében fogjuk szétosztani.
Mire elindulunk már 10 óra van. A cél Tidjikja 750 km. Még egy pillanatra beugrunk a másik szálláshoz, társakat szerezni az úthoz, de már szinte mindenki elindult. Csak 7-es busz, a Norvégok, és Kevinék vannak a táborban. Gondolom, ők is nehezen ébredtek. Lemegyünk még elbúcsúzni az óceántól, és útnak eredünk. Nouakchottból hamar kiküzdjük magunkat Miki parádés vezetési stílusának köszönhetően. Az első feladathoz homokban kéne autózni, ez nekünk nehezen megy, így Gyuri vállalja, hogy a homokviharban legyalogolja azt az egy kilométert a pontig. Mikor visszaér, rájön, hogy a második pont is ott van a homokdűnék között, így visszafut, hogy azt is leolvassa. Mikor visszaér, ömlik róla az izzadság, és tele van a szája homokkal. Gyorsan le is gurít egy Soproni szüzet. A harmadik feladat egy autóroncs típusának a megállapítása. A roncsot keresve beszáguldunk egy kis faluba, ahol a homokban el is ássuk az autót. A falusiak rögtön körbevesznek, nevetgélnek, ajándékot kérnek, megtolni a kocsit egyiküknek se jut eszébe. Elő a homokvas lapátolás, kicsit kijjebb vagyunk. A helyi fiatalok kiabálják, �Moi de best drivers mauritania� vegyes francia-angol konyhanyelven. Szeretnék ők kivezetni az autót, nem engedjük, úgyse tudnák. Nagy nehezen kijutunk a homokból, indulás tovább.
A negyedik feladatnál be kell menni egy város egyik utcájába, megkeresni egy betűt. Ahogy megyünk, a szűk utcán rengeteg gyerek kapaszkodik a kocsi hátuljára. A betűt megtaláljuk, fordulás kifelé. Kifelé is hátul utaznak a gyerekek. Éppen kamerázom őket, mikor az egyiknek a kezében marad a homoklapátunk. Ez számunkra nagy kincs. Fék, visszatolatunk. A srác észreveszi, berohan egy sikátorba. Gyuri kipattan az autóból, utánaered. Szerencsére a fiú megijedt, és letette gyorsan a lapátot, majd eliszkolt, így visszaszereztük a munkaeszközünket.
Az ötödik feladathoz be kell menni a szavannára. Kicsit nézegetjük, megpróbáljuk mennyire mély a homok, majd úgy döntünk, nem megyünk be, eleget ástunk ma. Azért egy kis videót készítünk. Annyira jól megy az autó, hogy mégis megpróbáljuk a lehetetlent, bemegyünk a homokos terepre. Nagyon szépen haladunk, semmi elakadás. Meg is van a pont egy állat itató. Erősen sötétedik már. Félünk, hogy nem jutunk ki világosban. Azért megkeressük a következő pontot is, betű egy termeszváron. Már erősen szürkül, a szamarak, tevék összevissza mászkálnak, úgy kell kerülgetni a csordákat. Már teljesen sötét van, mire szerencsére elérjük az aszfaltos utat. Épphogy fellélegzünk, mikor megállapítjuk, hogy fogytán a benzinünk. Nouakchott óta nem volt olyan kút, ahol lett volna benzin, csak gázolaj. Kezdünk izgulni. Sötét van, nincs benzinünk, nem javasolt az út szélén éjszakázni, mögöttünk nincs senki. Egyszer csak nagy fényt látunk az út szélén. Ott a 7-es busz. Megállunk mellettük. Azon tanakodnak, itt éjszakázzanak, vagy továbbmenjenek. Egyiket sem ajánlják a közbiztonság miatt. A busszal együtt mentek a norvégok is, nekik elromlott a generátoruk, így nincs világítás az autón. Kellemetlen sötétben. 20 km-re van egy benzinkút, talán benzin is van. Elindulunk hármas konvojban, elől a Busz, utána a Norvégok, majd mi, akik világítunk a Norvégoknak. A kútnál természetesen nincs benzin, de a buszosoknál szerencsére van egy kannányi, az elég lesz nekünk Tidjikjáig. Mivel mindenki álmos alszunk egy pár órát, majd megyünk tovább, hogy beérjünk reggel hétig a célba. A buszosok, és a norvégok a kútnál éjszakáznak. A norvégok kikapják a generátort, majd a buszon megszerelik. A buszosok, pedig tüzet gyújtanak, és megsütik a tegnapi maradék kecskét, a helyi falu nagy örömére. Éjfélkor egy kis kávé elfogyasztása után elbúcsúzunk a 7-es busztól. Éjszaka még beszáguldunk a szavannára egy pontért, amit sajnos nem találunk, mint másnap kiderül, senki nem találta meg. Befelé nagyon jó út vezetett, kifelé toronyiránt megyünk át a tevefüvön, ami rendkívül göröngyös, majd köves szavannán, sehol egy út, legalábbis a sötétben nem látjuk. Elátkozzuk a percet, mikor bejöttünk ide. Az út koordinátája sem pontos, már rég itt kéne lennie. Még egy kilométer és szerencsére megpillantjuk az aszfaltot. Most már csak az út melletti pontokat keressük meg. Szépen haladunk, mikor hatalmas hegy áll előttünk, meredek szerpentin vezet fel rá. Itt is lesz egy pontunk, de nem állunk meg csak a hegy tetején, különben nem tudunk újra elindulni. A hegytetőn Gyuri kiszáll, és lesétál a pontért, amihez ki kellett mászni egy sziklára. A táj még sötétben is, mikor csak a hold világít lenyűgöző. Egész éjszakás vezetés után fél hétre érünk a táborba.
Mire elindulunk már 10 óra van. A cél Tidjikja 750 km. Még egy pillanatra beugrunk a másik szálláshoz, társakat szerezni az úthoz, de már szinte mindenki elindult. Csak 7-es busz, a Norvégok, és Kevinék vannak a táborban. Gondolom, ők is nehezen ébredtek. Lemegyünk még elbúcsúzni az óceántól, és útnak eredünk. Nouakchottból hamar kiküzdjük magunkat Miki parádés vezetési stílusának köszönhetően. Az első feladathoz homokban kéne autózni, ez nekünk nehezen megy, így Gyuri vállalja, hogy a homokviharban legyalogolja azt az egy kilométert a pontig. Mikor visszaér, rájön, hogy a második pont is ott van a homokdűnék között, így visszafut, hogy azt is leolvassa. Mikor visszaér, ömlik róla az izzadság, és tele van a szája homokkal. Gyorsan le is gurít egy Soproni szüzet. A harmadik feladat egy autóroncs típusának a megállapítása. A roncsot keresve beszáguldunk egy kis faluba, ahol a homokban el is ássuk az autót. A falusiak rögtön körbevesznek, nevetgélnek, ajándékot kérnek, megtolni a kocsit egyiküknek se jut eszébe. Elő a homokvas lapátolás, kicsit kijjebb vagyunk. A helyi fiatalok kiabálják, �Moi de best drivers mauritania� vegyes francia-angol konyhanyelven. Szeretnék ők kivezetni az autót, nem engedjük, úgyse tudnák. Nagy nehezen kijutunk a homokból, indulás tovább.
A negyedik feladatnál be kell menni egy város egyik utcájába, megkeresni egy betűt. Ahogy megyünk, a szűk utcán rengeteg gyerek kapaszkodik a kocsi hátuljára. A betűt megtaláljuk, fordulás kifelé. Kifelé is hátul utaznak a gyerekek. Éppen kamerázom őket, mikor az egyiknek a kezében marad a homoklapátunk. Ez számunkra nagy kincs. Fék, visszatolatunk. A srác észreveszi, berohan egy sikátorba. Gyuri kipattan az autóból, utánaered. Szerencsére a fiú megijedt, és letette gyorsan a lapátot, majd eliszkolt, így visszaszereztük a munkaeszközünket.
Az ötödik feladathoz be kell menni a szavannára. Kicsit nézegetjük, megpróbáljuk mennyire mély a homok, majd úgy döntünk, nem megyünk be, eleget ástunk ma. Azért egy kis videót készítünk. Annyira jól megy az autó, hogy mégis megpróbáljuk a lehetetlent, bemegyünk a homokos terepre. Nagyon szépen haladunk, semmi elakadás. Meg is van a pont egy állat itató. Erősen sötétedik már. Félünk, hogy nem jutunk ki világosban. Azért megkeressük a következő pontot is, betű egy termeszváron. Már erősen szürkül, a szamarak, tevék összevissza mászkálnak, úgy kell kerülgetni a csordákat. Már teljesen sötét van, mire szerencsére elérjük az aszfaltos utat. Épphogy fellélegzünk, mikor megállapítjuk, hogy fogytán a benzinünk. Nouakchott óta nem volt olyan kút, ahol lett volna benzin, csak gázolaj. Kezdünk izgulni. Sötét van, nincs benzinünk, nem javasolt az út szélén éjszakázni, mögöttünk nincs senki. Egyszer csak nagy fényt látunk az út szélén. Ott a 7-es busz. Megállunk mellettük. Azon tanakodnak, itt éjszakázzanak, vagy továbbmenjenek. Egyiket sem ajánlják a közbiztonság miatt. A busszal együtt mentek a norvégok is, nekik elromlott a generátoruk, így nincs világítás az autón. Kellemetlen sötétben. 20 km-re van egy benzinkút, talán benzin is van. Elindulunk hármas konvojban, elől a Busz, utána a Norvégok, majd mi, akik világítunk a Norvégoknak. A kútnál természetesen nincs benzin, de a buszosoknál szerencsére van egy kannányi, az elég lesz nekünk Tidjikjáig. Mivel mindenki álmos alszunk egy pár órát, majd megyünk tovább, hogy beérjünk reggel hétig a célba. A buszosok, és a norvégok a kútnál éjszakáznak. A norvégok kikapják a generátort, majd a buszon megszerelik. A buszosok, pedig tüzet gyújtanak, és megsütik a tegnapi maradék kecskét, a helyi falu nagy örömére. Éjfélkor egy kis kávé elfogyasztása után elbúcsúzunk a 7-es busztól. Éjszaka még beszáguldunk a szavannára egy pontért, amit sajnos nem találunk, mint másnap kiderül, senki nem találta meg. Befelé nagyon jó út vezetett, kifelé toronyiránt megyünk át a tevefüvön, ami rendkívül göröngyös, majd köves szavannán, sehol egy út, legalábbis a sötétben nem látjuk. Elátkozzuk a percet, mikor bejöttünk ide. Az út koordinátája sem pontos, már rég itt kéne lennie. Még egy kilométer és szerencsére megpillantjuk az aszfaltot. Most már csak az út melletti pontokat keressük meg. Szépen haladunk, mikor hatalmas hegy áll előttünk, meredek szerpentin vezet fel rá. Itt is lesz egy pontunk, de nem állunk meg csak a hegy tetején, különben nem tudunk újra elindulni. A hegytetőn Gyuri kiszáll, és lesétál a pontért, amihez ki kellett mászni egy sziklára. A táj még sötétben is, mikor csak a hold világít lenyűgöző. Egész éjszakás vezetés után fél hétre érünk a táborba.
Január 24., 13.nap
Reggel hétkor eligazítás. Gyuri száll csak ki a kocsiból, mi Mikivel tovább alszunk, bár elég kényelmetlen egy Daciaban aludni, de fáradtak vagyunk. Mire a nap felkel, mi is ébredünk. Megpróbálunk benzinhez jutni. A kempingben lehet csak kapni aranyáron, 500Ft. Csak egy kannával veszünk, reméljük elég lesz. A mai szakaszra azt mondják nagyon szép, de csak terepjárósoknak ajánlják. Azért mi megpróbáljuk legalább az elejét. Az első pont egyszerű, utána jön a terep. Nem nehéz, de homokátfúvások vannak, amin nehezen jutunk át. Ásunk, toljuk az autót, homokvasat épphogy rögzítjük, úgyis le kell szedni. A második pont után úgy döntünk, visszafordulunk. Kifelé is sokat ásunk. Éppen nagy munkában vagyunk, mikor megjelennek Gáborék. Segítenének kihúzni, de már csak kicsit kell ásni, mégis csak saját erőből jöjjünk ki. Fényképezünk, videózunk, ugyanazon a szakaszon megyünk, ahol tegnap éjszaka jöttünk. Megéri. Az úton több csapattal összefutunk, megtudjuk, hogy a Mini Aleg előtt lerobbant, nem megy tovább. Gáborék elmennek értük, behúzzák Kiffába. Mi Kiffába a célba délután ötkor érkezünk. Olyan korán van, azt se tudjuk, mit kezdjünk magunkkal. Ilyen még nem volt. Szerzünk szobát, leadjuk a versenylapot, bemegyünk Gyurival a városba, kenyérért, meg vízért. Miki addig lefeküdt egy picit. Mikor megérkezünk, fel se ébred, reggel hétig folyamatosan alszik. Kissé fáradt volt.
Január 25., 14.nap
Reggel korán kelünk, de elindulni nem sikerül. Meghívjuk a barátainkat, fürödjenek nálunk, reggelizünk, letöltjük a képeket. Jól elmegy az idő, ebből később még gond lesz.
Az első feladat, megtudni egy falu nevét, Nehéz a komunikáció, a helyi nyelvet nem beszéljük, a falusiak meg csak azt. Azért megtudjuk, hogy a falu neve Rachid, itt meg kell keresni egy asszonyt. A falut megtaláljuk, rengeteg gyerek vesz körül minket, van itt egy iskola. Autónkat szokás szerint ismét elássuk a homokban. Itt segítőkészek, tolják, emelik. Én addig kiszállok, megkeresem az asszonyt. Vagy húsz gyerek van körülöttem, kiválasztom a legnagyobb fiút, ő beszél franciául. Elvezet engem a faluba Emeinetou asszonyhoz. A gyerekek bökdösnek, nevetgélnek, nem sok fehér nő jött be közéjük. Emeinetou asszony nagyon kedves egy kis ajándékért megmondja a feladatot, ami egy szám. Lefényképezem őket, majd megmutatom a képet, nagyon tetszik nekik. Kifelé újabb kísérőim vannak, így könnyebben tudok menni, nem lökdösnek annyian. Mire visszaérek, pont kitolták már a Daciat az útra. Még egy kis ajándékosztás, és indulás. A megszerzett szám egy koordináta része. Valami tévedés lesz, ez 50km-re az úttól a homokban lenne. Megcseréljük a számokat, mindjárt más, így már az út mellé esik. A rendezők megint elrontották, még jó, hogy nem hittünk nekik. Ahogy autózunk, balra mintha vizet látnánk. Nem lehet, biztos délibáb. Azért visszafordulunk, megnézzük közelebbről. Ez bizony egy tó, rengeteg háziállat pihen a közelében. Hiába van száraz évszak, egy kis víz azért akad. Utunk során hatalmas sziklák vesznek körül, a pontok benn vannak a kövek között. Lélegzetelállító látvány. Gyuri gyorsan fel is mászik az egyik hatalmas sziklafalra."
A célbaérés után küldött üzenet, miután egy negyedrangú szállást kaptak a csapattagok:
"Megérkeztünk Bamakoba. Több napi kőkemény versenyzés után sikerült elérnünk a célt. A versenyhelyezésünket még nem tudjuk de sajnos az idei verseny nagyon kemény terepen ment. A homok kifogott rajtunk sokszor ezért pár etapot ki kellet hagynunk. Oda csak 4x4 való. Viszont a Dácia remekelt. Olyan helyeken vitt át hogy azon mindenki meglepődött, és a legnagyobb dolog hogy idén egy métert sem kellet húzni műszaki probléma miatt."
forrás: Nagy Miklós Zoltán
A hetesbusz legénysége szinte történelmi tettet végrehajtva vezette le a buszt Maliba, a csuklósbusz látványa a sivatagban valószínűleg sokáig fog élni a helyiek és a versenyzők emlékezetében.
Az utolsó mérföldek krónikája a csapat hivatalos blogján olvasható: Hetesbusz Blog
forrás: Hetesbusz Blog
forrás: Hetesbusz Blog
