Az AFRICOM egy egyesített katonai parancsnokság lenne Afrikában, Bush szerint olyan egység, mely az afrikai országokat támogatná, valamint segítséget nyújtana a katonai kiképzéshez. Az ellenzők szerint valójában azonban olyan csapatokról van szó, melyek csakis az Egyesült Államok érdekeit, a kontinensen még feltáratlan olajmezők megszerzését és biztosítását szolgálnák. Az olajra azonban egy másik nagyhatalomnak is fáj a foga, mely a sokszínű kontinensért folytatott versenyben magasan vezet a nyugati hatalmak előtt: nevezetesen Kína. Pekingnek már sikerült elnyernie az afrikai országok bizalmát azzal, hogy a Világbank és a Valutaalap által rájuk erőltetett strukturális programok helyett olyan alternatívákat nyújt, melyek - az ő retorikájuk szerint - valóban a harmadik világ fejlődését szolgálják, így virágzó gazdasági kapcsolatok vannak kialakulóban Afrika és Kína között.

Bush körútja kissé elkésett lépésnek tűnik. Hiába a nagy hírverés, a hatalmas volumenű beruházási ígéretek, ha a vendéglátó országok tisztában vannak a látogatás valódi céljával: az amerikai elnök útját végigkísérték a szívélyes nyilatkozatok, az ígéretes gazdasági kapcsolatokról szóló vélemények, az afrikai államok többsége – leszámítva az Egyesült Államokhoz közel álló Libériát – azonban csak a segélyeket fogadta szívesen, a kért viszonzást udvariasan elhárították. Bush ugyan süket dumának titulálta a negatív kritikákat, azonban tény, hogy valamennyi felkeresett afrikai államfő – Libériát ismét csak leszámítva – deklarálta, nem kérnek az AFRICOM parancsnokságból.

Bush elsőként Beninbe látogatott február 16-án, mivel – mint mondta – az ország vezetői elkötelezettek a korrupció elleni harcban és az USA-segélyeket megfelelően kezelik. Az összehívott sajtótájékoztatón Bush ígéretet tett a maláriát terjesztő szúnyogok elleni küzdelem segítésére, mely keretében 307 millió dolláros adományt jelentett be. A Thomas Boni Yayi benini elnökkel folytatott tárgyalását követően az amerikai elnök kitért más, akut konfliktusokra is: a kenyai helyzettel kapcsolatban, először, de nem utoljára az öt napos úton, azt mondta, hogy a választásokon győztes erőknek meg kell osztaniuk a hatalmat az ellenzékkel, csakis így lehet elkerülni a további vérengzéseket.

Bush másnap a kelet-afrikai Tanzániába utazott, ahol újabb pénzek felajánlásán túl foglalkozott a szomszédos Kenyával és Zimbabwéval is. Jakaya Kikweteto tanzániai elnökkel egy 698 millió dolláros segélyről kötött megállapodást, melyet az Egyesült Államok az országban uralkodó szegénység enyhítése érdekében fog folyósítani. Az egyezség többek között utak építésére, valamint az energia- és vízellátás modernizálására, bővítésére is kiterjed.

A zimbabwei választással kapcsolatban Bush leszögezte: "A zimbabweiek érdeke a szabad és tiszta választás". Mint ismeretes Mugabe 2002-es választási győzelme a megfigyelők szerint nem volt törvényes, s a most tavasszal tartandó referendum sem garantálta, hogy demokratikusabb keretek között fog zajlani. A kenyai külügyminiszter Bush "kiszólásai" kapcsán elmondta, hogy ne erőltessenek bármilyen egyezményt országára: "Ne kövessük el azt a hibát, hogy fegyvert fogunk bárkinek a fejéhez és azt mondjuk, hogy 'így vagy úgy', mert ez nem működik".

A következő állomás az 1994-ben tragikus vérengzések helyszínének számító Ruanda volt. Bush Paul Kagame ruandai államfővel közösen látogatta meg az áldozatok emlékének adózó parkot és múzeumot. A két elnök beszélgetésén Bush 17 millió dollárt ajánlott fel a ruandai csapatok kiképzésére, majd a szudáni helyzet láttán  további 100 milliót az afrikai uniós csapatok felfegyverzésére és felkészítésére, egyúttal bejelentette, hogy az USA továbbra sem küld csapatokat a humanitárius katasztrófa sújtotta Darfúrba.

Utolsó előtti országként a már eddig is sok támogatást élvező Ghánában szállt le az elnöki különgép. John Kufuor elnökkel folytatott tárgyalása után 17 plusz 350 millió dollárt ígért Bush a malária és más trópusi betegségek gyógyítására. Ebben az országban voltak a leghangosabbak a negatív felhangok az AFRICOM-ot illetően, de Bush és adminisztrációja igyekezett megnyugtatni mindenkit: nem ezért érkeztek Afrikába.

Az Egyesült Államokkal hagyományosan jó kapcsolatot ápoló Libéria maradt a sorban utoljára, Ellen Johnson-Sirleaf elnökasszony pedig szívélyesen felajánlotta, hogy otthont adnának az amerikai parancsnokságnak. George Bush támogatásáról biztosította Sirleafot: „Az Egyesült Államok Libéria mellett áll és segíteni fog az ország újjáépítésében.”

A hat napot Bush főként segélyek szétosztásával, és egy AIDS elleni 30 milliárd dolláros program bejelentésével töltötte. A ’szétosztogatott’ 1400 millió dollár jelentős összeg ugyan, de nem biztos, hogy versenyre tud kelni a kínaiak több milliárd dolláros gazdasági befektetéseivel, ráadásul az afrikai országok gyanakvását ez az út sem tudta elaltatni: továbbra is attól tartanak, hogy az Egyesült Államok az AFRICOM segítségével saját érdekeinek megfelelően akarja átformálni a hatalmi viszonyokat és ezzel - hasonlóan a más taktikát választó, ám a Washingtonnal megegyező célokat szem előtt tartó Pekinghez - kihasználni a kontinens nyersanyag-készletét.

források: BBC.com, CNN.com, IHT.com