Cikkek
A Budapest-Bamako 7. és 8. napja (Képekkel és exkluzív beszámolókkal)
Az AHU csapat a hatodik nap viszontagságai után folytatta útját a cél felé, a 7-es busz csapata pedig sokak meglepetésére tovább menetel! Exkluzív beszámoló Szilasi Ildikótól és a hetesbusz.blog.hu-ról!
Az AHU Csapat
"A mai napunk a tegnapi viszontagságos után nyugodtan telt. A mezőnynél később indultunk útnak, mivel hajnalban érkeztünk be tatai szálláshelyünkre, egy szépen kialakított szállodába, ahol kiadós reggelit kaptunk. A kocsikkal ma semmi baj nem volt. Az út végig aszfaltos, jó tempóban és hangulatban haladtunk. A táj ma nem volt annyira látványos és változatos, mint az elmúlt napokban. Félsivatagos, dombos terület, melyet a kisebb-nagyobb oázisvárosok tesznek változatossá. Az oázisvároskák nagyon takarosak, tiszták. Hangulatuk kellemes, a legegyszerűbb házakon is látni díszítést, a kapun, az ablakok rácsán, a falfestésen. Ma már láttunk tevéket. A 480km-es távot pihenőkkel együtt 8 óra alatt tettük meg. Nemsokára beérkezünk mai táborhelyünkre, a Tatooine bolygóra, melynek hangulata a Csillagok háborúját idézi. Ma lesz az első este elindulásunk óta, hogy a mezőny nagy része össze fog verődni egy szálláshelyen. Holnap kezdődik a sivatagos szakasz, a Nyugat-Szaharai rész, a táv 650 km. Csapatunk tagjai- bár a fotózás elől rendszerint kitérnek- jól vannak, az út jó hangulatban telik, bár kellett egy kis idő az összeszokáshoz, a csapatszellem kialakult, segítjük egymást és kezdünk együtt gondolkozunk. Zsolt rendíthetetlenül vezet, segíti a bajba jutott Inka teameseket, ha baj van a kocsival. Elindulásnál néha be kell bikázni vagy be kell néha tolni…Judit ügyesen navigál, koordinálja az út adminisztrációs részét, és kapcsolatot tart az otthoniakkal. Dávid fél nap kint lóg a kocsi ablakából, és forgat sivatagban, forgat 2300 m magasan hegyek között, bárányokat kergetve a mezőn, és rendszeresen meginterjúvolja a csapat résztvevőit a helyzet állásáról. Laló, a csapat jókedvcsinálója. Mindig valamin töri a fejét, hogy épp fejen áll a kocsi tetején, vagy éjszaka lekéredzkedik a szálló konyhájába kecskét sütni, nem lehet tudni. Mindennapra kitalál valami mókát. Miki közvetlen és kedves, bár nem beszél franciául mindig keresi a módját, hogy a helyiekkel kapcsolatot teremtsen, a férfiakat rendszerint Jimmynek hívja…Ildikó- e blog írója- a fényképes dokumentációt, a blog írását, és a rádiós bejelentkezéseket intézi, és mivel ő beszél valamennyire franciául, a résztvevők számára franciára fordít és tolmácsol.
Nemsokára beérünk a birodalmi lépegetők területére, talán csuvakkával is találkozunk, ugyanis a világnak e tájékán csuvakka jelmezben a szállás és a reggeli ingyenes.
2008 január 19, 8.nap
A mai táv, Planet Tatooine- Dakhla 650 km-es volt. Az út nyugodtan telt, azt leszámítva, hogy néha után kellett tölteni a Nissan hűtővizét. Az útszakasz végig jó minőségű, aszfaltos út volt, 80 km/ h sebességgel tudtunk haladni. Az út során több rendőrségi ellenőrző pont volt, a tartományokba vagy városokba való ki – és belépésnél pl. Smaránál, Laayoué-nél, Dakhlánál. A rendőrségi ellenőrző pontokon előfordul, hogy a rendőrök beszédbe elegyednek az angolul vagy franciául beszélő résztvevőkkel, és a beszélgetés végén magyar szuvenírt kérnek. Ez inkább egy kis barátságos gesztus, mint követelés, és ritkán forul elő. Ilyenkor egy toll, egy cigaretta is elég. Mi AfriCafe-s cukrot szoktunk nekik kiadni, annak is örülnek. Egy kis barátságos gesztus. Utunkon eddig mind a helyi lakosok, mind a hatóság szervei mindenhol támogattak és segítettek bennünket. Reméljük ez Feket-Afrikában is így marad.
Ma átléptünk Nyugat-Szahara területére. Egy kis változás, a városokban megjelennek a kőfallal elkerített szegényebb negyedek, kissé lerobbant állapotban lévő házak. Több a szemét is az út szélén. A táj első része ma nem volt túl változatos, kő-kő sivatag, láttuk első homokdűnéinket és sok-sok legelésző tevét.
Az út harmadánál csatlakoztunk be az Atlanti-Óceán partjával párhuzamosan futó főútra, ott a látvány csodálatos volt. Az úton Zsolt és Judit vezettek. Mai szállásunk lehetett volna kemping is, de mi inkább a szállót választottuk, mert a következő két-három napban kötelező jelleggel kempingezni fogunk, és technikai apparátusaink is jócskán lemerültek már áramforrás hiányában, így ma van lehetőségünk feltölteni minden gépünket, és zuhanyozni is, ami nem utolsó dolog.
A csapat- bár ahogy tegnap írtam- egyben van, de azért előfordulnak kisebb súrlódások, hiszen iszonyatosan pici az életterünk, nagy kompromisszum- és alkalmazkodó képességre van szüksége annak, aki több személyes csapatban végig akarja vinni a bamakoi túrát. Nehéz folyamatosan odafigyelni egymásra és mindenünkre, amink van, de hát ez az út igazán jó csapatépítő tréning arra is, hogy megtanuljuk kezelni ezeket a helyzeteket.
Részemről személy szerint nagyon élvezem az utat, minden nehézségre ellenére, ugyanakkor hiányolom a kapcsolatot a helyi lakosokkal, a kontaktust az itt élőkkel. Nagyon szimpatikus néppel találkoztunk, igazán nem mondhatok semmi rosszat. Amikor csak lehetőségem engedi, akár csak megállunk a benzinkúton, vagy valamelyik városban kenyeret, ennivalót venni, igyekszem beszélgetésbe elegyedni a körülöttem lévőkkel. Kultúráról, vallásról, politikáról, viseletről kérdezem őket és ők készségesen válaszolnak. Beszélgetéseim során már berber nevet is kaptam: Tinerhirben Ayisá-nak hívtak, ami azt jelenti: Élet.
Az útnak ez a szakasza az utazásról, a mindennapi etapok megtételéről és leküzdéséről szól. De várjuk már és lélekben készülünk Fekete-Afrikára, Malira, az ajándékosztásra, a támogatott falvak meglátogatására, hogy mindkettő célunk beteljesüljön: a távot megtettük, az adományokat eljuttattuk. Azt gondolom ez utóbbi olyan magasztos cél, ami kárpótol bennünket az út viszontagságaiért.
A következő napokban korlátozott kommunikációs lehetőségre számítunk, jön a Szahara, és a mauritániai határátlépés, éjszakai szállásunk kemping lesz. Amint tudunk, jelentkezünk!"
forrás: Szilasi Ildikó, AHU csapat
A 7-es busz csapata
7.nap:
"Csütörtök este 11-re értünk Tatára az edzőtáborba. Soma szerint a tegnapi 720 km-es táv a két 1700 méteres hágóval 20.000 kilométernek felel meg rendes utakon. Wow. A busz jól bírta. Gyula es Soma szerint estére valami eresztett, és meg kellett szerelni. Ezt kb. egy óra alatt sikerült kommunikálni, közben összejött vagy 20 ember. Előjöttek a problémák a 48 óra teljes összezárás után. Repkedtek a ba**egek, a szokásos apró villongások. A megoldás az lett, hogy Gyula es Soma elvitte a szomszédos benzinkútra a gépet és elkezdték szerelni. Mi elmentünk sörért. A busznál közben egy kisebb helyi csapat verődött össze. A busz alja rohad, 4 ponton kellett megemelni, de igy is meghajlott az egész szerkezet. Gyula es Some elég ideges volt, amire visszaértem a sörrel. Érthető, fekszenek egy 20 tonnás szörny alatt, aminek az alja olyan, mint a nedves linzertészta. Ha kinézel a gép alól, azt látod, h három arc kommentál arabul. Mindez egy gyéren kivilágitott benzinkúton a város szélén. Szerencsére akadt társaság, visszajöttek a többiek, meg a két motoros, akinek a cuccát hozzuk. Reggel fél háromra elkészült a nagy mű, popec a járgány, csoki a gép. Megint ment az osztás, h ki mit hogyan csináljon, meg a para, h nem fog lemenni a busz Bamakoba. LE FOG.
Reggel 7-kor Tuti ült a volán mellé, lecsavartunk 200-at három óra alatt. Egy túlbuzgó rendőr leállított minket. Adtunk neki utaslistát, de nem volt elég neki, kellett neki az utlevél lejárta, az óvodai jel, és hogy mikor volt utoljára szilárd székletünk. Megkapta amit akart, büszkén jelentheti a főnökeinek, merre járnak a kretén fehérek (meg az indiai) az országban. A rendőr akart még szuvenírt kérni, Aravind széttépte az inget, és azt mondta, "én vagyok az ajándék". A rendőr azt mondta erre "üdvözlünk Marokkóban."
A kősivatagot felváltja a homoksivatag. Még nem a finomszemű, de már alakul. Szerencsére egy aszfaltút vezet át rajta. A sorozatos bénázások miatt megintcsak sötétedésre értük el a célunkat, a Tatooine bolygó nevű kempinget. A kemping enyhe tulzás, a semmi közepén van pár olyan kunyhó, mint a filmben. Nagyon nagy feeling volt, ahogy a csuklós busz gyűrte a homokdűnék között.
Reggel 7-kor Tuti ült a volán mellé, lecsavartunk 200-at három óra alatt. Egy túlbuzgó rendőr leállított minket. Adtunk neki utaslistát, de nem volt elég neki, kellett neki az utlevél lejárta, az óvodai jel, és hogy mikor volt utoljára szilárd székletünk. Megkapta amit akart, büszkén jelentheti a főnökeinek, merre járnak a kretén fehérek (meg az indiai) az országban. A rendőr akart még szuvenírt kérni, Aravind széttépte az inget, és azt mondta, "én vagyok az ajándék". A rendőr azt mondta erre "üdvözlünk Marokkóban."
A kősivatagot felváltja a homoksivatag. Még nem a finomszemű, de már alakul. Szerencsére egy aszfaltút vezet át rajta. A sorozatos bénázások miatt megintcsak sötétedésre értük el a célunkat, a Tatooine bolygó nevű kempinget. A kemping enyhe tulzás, a semmi közepén van pár olyan kunyhó, mint a filmben. Nagyon nagy feeling volt, ahogy a csuklós busz gyűrte a homokdűnék között.
Este nagy bulit csaptunk, csapra vertünk 2 hordó sört. Minden résztvevő értékeli a Hetes busz teljesítményét. Az Alfa busz csapat nagyon segítőkész, megígérte az egyik sofőr, h behúz Bamakoba, csak érjunk be."
forrás: hetesbusz.blog.hu
Köszönjük a beszámolókat és a képeket!