Kongó - Afrikáért Alapítvány
Reisinger Magdolna
„Africa semper aliquid novi.” Így szól egy ókori mondás, mely szerint „Afrikából mindig valami új, meglepő érkezik”. Valaha a tudósok és kutatók felfedezések kimeríthetetlen tárházaként tekintettek Afrikára, homályos történelmi múltjának, színes és sokrétű kultúrájának, valamint gazdag és változatos természeti adottságainak köszönhetően.
Manapság az afrikai kontinens (főképp északi része) európaiak számára kuriózummá, egzotikummá vált. Azonban a Közép-Afrikában található, Afrika egyik természeti kincsekben leggazdagabb és harmadik legnagyobb kiterjedésű állama, a Kongói Demokratikus Köztársaság hazánkban az alig ismert, turista célból ritkán látogatott országok közé tartozik.
Talán azért, mert az országról szóló adatok rémisztőek: 1998-2001 között az első afrikai világháborúként is említett harcok során 3 millió ember vesztette életét. A háborút követő járványok és éhínség tovább tizedelték a lakosságot. Ma az ebola tombol az országban. A teljes lakosság minimum 37%-a, azaz 18, 5 millió ember nem jut közegészségügyi ellátáshoz. 16 millió ember krónikusan alultáplált. 100.000 szülésből 1837-nél az anya nem éli túl a szülést. Kelet-Kongó egyes részein az emberek 0, 18 USD-ból élnek meg naponta. Hivatalosan 8-900000 gyermek maradt árván az AIDS miatt, az ország árváinak száma 4,2 millió gyermek. Kongóban a gyermekek 40%-a nem jár iskolába. Talán nem meglepő mindezek hátterén, ha egy kongói mondás szerint „az élet értelme, hogy másokon segítsünk”. Hiszen mindannyian segítségre szorulunk. Az Afrikáért Alapítvány is ezt választotta jelmondatául.
Afrikáért Alapítvány
Munkánk során egyre inkább tapasztaljuk: Segíteni kiváltság. Az Alapítvány Magyarországon és a Kongói Demokratikus Köztársaságban is bejegyzett közhasznú nemzetközi fejlesztési-segélyezési szervezet, oktatási, egészségügyi téren tevékenykedik: magyar támogatók segítségével fenntart és üzemeltet Kongó fővárosában egy 24 gyermeknek otthont adó árvaházat, egy több mint 1600 gyermeket befogadó iskolát, és egy kórházat, egyéb eseti segítséget ad intézményeknek. Az árvaházat és iskolát jelképes örökbefogadási rendszerével tartja fenn. Eddig kb. 1000 magyar támogatója van az iskolának. E mellett a régi iskolaépület helyett 2006. szeptember 14-én adták át az első magyar-kongói új iskolaépületet, nyolc tanteremmel.
Az alapítvány évente több missziós utat szervez Kongóba. 2006. tavaszán is karitatív célból érkeztek munkatársaink Kinshasába, az ország fővárosába. A hosszú utazás után a Belgiumból induló gép először Kamerunban száll le, majd a másik Kongó (Kongói Köztársaság) fővárosa, Brazaville felett elhaladva jut Kinshasába. A két fővárost csupán természetes határuk, a Kongo folyó választja el egymástól. Míg Brazaville-ban félmillióan laknak, a szomszéd Kinshasában egyes becslések szerint megközelítőleg 9 millióan. A gépről kiszállva a turistát váratlanul érheti a kinshasa-i reptér kerozingázzal keveredett több mint 30 fokos fullasztóan párás, trópusi meleg levegője. Idegen még az emberek rendkívüli nyitottsága, sőt, túlzott érdeklődése. Nagy feltűnést kelt ebben az országban a fehér ember, de a fehérség inkább előnyt és jó értelemben vett megkülönböztetést jelent. Mivel Kongóban nincsen tömegközlekedés, a leleményes kongóiak rájöttek: egy autó megvétele jó befektetésnek bizonyul, ha azzal nap, mint nap a városok utcáit járva utazni kívánókat juttatnak végcéljukhoz. A taxi ára ugyan távolságfüggő, de szinte soha nem kell többet fizetni 3-400 kongói franknál, amely kb. 150-200 Ft-nak megfelelő összeg A szálláshelyeket iránytaxival érheti el legegyszerűbben az ember, hacsak nem egy hotelben alszik, ahol alapszolgáltatás a házhozszállítás. Az autók Kongóban gyorsan amortizálódnak, néhány kivételtől eltekintve soknak nincs hátsó ablaka, csomagtartó fedele, motorházteteje, ajtajai. De amíg gurulnak, használják őket. A 24 kerületből álló várost több kiemelt, nagy sugárút keresztezi, melyek környékén találhatóak a minisztériumok, hivatali helyiségek, üzletek, stadionok, középületek, szupermarketek.
Az utóbbi években nagyon sokat szépültek a közterek: körforgalmak, parkok jelentek meg, rendezettebbé vált a belváros képe. Az utcákon, tereken azonban a kecske, liba, kiscsibe, fürdő kisgyerek, utcai pedikűrös, utcai fodrász, különféle árusok megférnek egymás mellett. A házak és lakhatási körülmények Kinshasában igen heterogének: a szegényebb és nyomornegyedekben nagyrészt négy falból tákolt viskók találhatók melyekben belül egy-két helyiség van csak elkülönítve egymástól. Bútorok szinte sehol nincsenek: az emberek gyékényeken vagy a földön alszanak. A “konyha” többnyire egy, a ház mellett lévő tűzhelyet jelent; a „fürdő” az udvaron a csap, vagy egy gödörben esővíz, netán a közeli sziklafal vízesése vagy a patak. “Mellékhelyiség” a bokor. Kerítés ezekben a kerületekben sehol sincs. A belvárosban és néhány kerületben magas falú kerítéssel körülvett villák vagy családi házak éppúgy megtalálhatók, mint a többemeletes társasházak vagy sokemeletes bérházak. A kongóiak 5 óra körül kelnek, és ezt hangosan a környezetük tudtára is adják. Pedig a nagy meleg miatt az igazi élet Kinshasában csak este 10 után kezdődik: a város apraja-nagyja kint van az utcán, beszélget, iszik-eszik, táncol, elad-vesz; és mindez zajjal jár, mely csak éjfél környékén kezd halkulni. Nzambe a pambila bino (Isten áldja önöket) – köszöntik mindenhol az odatévedők, amire sokáig ez lehet egy európai ember válasza: Na yoki te (nem értem).
Az országban körülbelül 250 népcsoport él és majdnem 370 nyelvjárást beszélnek. Noha a hivatalos nyelv a francia, de azt csak az iskolában kezdik el tanulni a gyermekek, anyanyelve mindenkinek az a törzsi nyelv, amelyet szülei és rokonai is beszélnek. A helybeliek hamar kimutatják szimpátiájukat: messziről megszólítanak, megérintenek, különféle tárgyakkal kedveskednek. Tanulnivaló az emberek hihetetlen ereje és kitartása. Mind lelkileg, mind fizikailag meglepően erősek a kongóiak. Pedig a felnőtt lakosság körében nagy a munkanélküliség. De egy afrikai mondás így szól: „Aki fel akar mászni egy pálmafára, ne üldögéljen alatta”. Kongóban is mindenki igyekszik kihasználni a lehetőségeket; úgy próbál megélni, ahogy tud. A fővárosban élők nagy része termékeit árulja az utak melletti kis butikokban vagy bódékban. Nagyon sok gyermek iskola után saját maga és családja fenntartásáért dolgozni kényszerül: cipőtisztítástól kezdve az áruláson keresztül a kőtörésig sok mindennel foglalkoznak.
A helyiek úgy vélik, hogy a szegénység és munkanélküliség, betegségek tömeges mérete miatt magas az emberek vallásos érdeklődése. A vallásosság megmutatkozik az úttestek mellett feliratokat viselő bódékon. A „bolt” reklámja mellett szinte az összesen az alábbiak is megjelennek: Jézus él, Jézus megváltott, Énekeljünk Jézusnak, Jézus szeret feliratok. A spontán feliratok mellett a boltok elnevezése is ezt erősíti, pl. Szent Lázár gyógyszertár, Szent Mária iskola, stb. Másrészt szinte minden utcában található egy-egy templom, gyülekezeti sátor. Az emberek nagy része római katolikus (42%) és protestáns (25%), illetve egyéb –főképp karizmatikus vagy törzsi vallásokkal kevert- kereszténységet valló (15%), vagy valamilyen törzsi vallást gyakorlók (16%), de vannak mohamedán vallásúak is (2%). Némely gyülekezet éjszaka tartja összejöveteleit, és a hangos dobszó, éneklés, tapsolás és ima miatt a környező lakók vagy megszokják ezt, vagy kénytelenek csatlakozni az összejövetelhez. Hétvégenként látványosan kiürülnek az utcák, az emberek templomokba mennek, énekelni, imádkozni: érdemes meglátogatni néhány gyülekezetet-érdekes szertartások figyelhetők meg, de hétvégenként számos érdekes, gyönyörű hely is felkereshető. Ilyen a Lola ya bonobo-ba, azaz a Bonobók Édené-nek nevezett park. A bonobók a világ legintelligensebb csimpánzai, állítólag csak a két Kongóban találhatók meg. Az 1980-as években 100.000 egyedet számláltak, azonban a finom húsuk miatt gyakorlatilag majdnem kiirtották ezt a fajt. Óvintézkedések után jelenleg 10.000 példány található belőlük. A számukra elkülönített szép és egzotikus növényeket magában rejtő kert Kinshasa külvárosában található. A majmok kerítés mögül szemlélik a látogatókat, de meg lehet őket simogatni, etetni. Az odavezető autóút mellett egy folyó található, amely partján zöldséget, gyümölcsöt termelnek a helybeliek, érdekes módon: lépcsőzetes parcellákban találhatók a növények, illetve az egyenlítői éghajlat fényviszonyai miatt árnyékolni kell a növényeket, és ezt faoszlopokra rakott pálmaágakkal oldják meg. A folyó közelsége miatt a földet egész nap locsolni tudják. A földeken éppúgy dolgoznak idősek és fiatalok is, akik az út mellett rögtön árusítják is termékeiket.
Az elnöki palotától nem messze található egy kígyórezervátum is, amelyet egy “fehér ember” talált ki. Gyönyörű mintázatú kígyók tekinthetők meg itt; nyakba is vehetők, meg is foghatók a méregfoggal nem rendelkező, ártalmatlan egyedek. Látható vipera, anakonda, boa, két fejet szimuláló, lusta, gyors, kényelmes, félénk, ártalmatlan és veszélyes, sokszínű és szürke, bőrét épp levető, stb. kígyó. A parkban több krokodil is található, 8-9 éves egyedek, melyet az idegenvezető fehér egerekkel külön kérésre meg is etet. A kígyórezervátum és bonobo park mellett érdekes és gyönyörű hely még a Simphonie Naturel, amely több halastavat, természeti értéket magában foglaló természetvédelmi terület. De a Kongó folyó partjánál is szép, érdekes helyekkel találkozhat az odalátogató, a folyó túloldalán Brazaville-lal, a másik Kongó fővárosával. A folyó partja egyfajta találkozási pont a közelben lakóknak: sokan mosnak, fürdenek abban, asszonyok a parton főznek. Érdekes megfigyelni a kongói gasztronómiai szokásokat is. A kongóiak mindennapi kenyere a fufu, amely egy kukoricalisztből és vízből készített köret, különböző szószokkal fogyasztják. Ilyen szósz például a pondu (sóskához hasonló zöld levélből készült pépes étel), vagy a padlizsános lecsó. Kedvenc és mindennapi eledel még a maniókagyökér, főzve, rántva, sütve. De halat, teknősbékát is sokat fogyasztanak. Édesség gyanánt a makemba és a mikate kóstolható meg. Előbbi a sült banán, utóbbi kongói fánk. Nagyon sok gyümölcs megterem az országban: mango, maracuja, manguszta, banán, narancs, de a bambusznád és cukornád, kókuszdió is mindennapos csemege. A kongóiak esténként, ha tehetik, közösen vacsoráznak, beszélgetnek. Többször előfordulhat, hogy nincs volt áram, így sok gyertyafényes, meghitt közös vacsorában lehet része az utazónak. Amikor a repülőtéren meghallja az ember a Botikala malamu (viszontlátásra) köszönőszavakat, összeszorul a szíve, hisz könnyen megszerethető ez a város, mivel kimeríthetetlen: rengeteg érdekességet és felfedezni valót rejt magában.
Reisinger Magdolna – Afrikáért Alapítvány (www.afrikaert.hu)
