Jelen tanulmány azt vizsgálja meg, hogy Csizmadia Sándor „Tunézia: laikus diktatúra, szabad választások és iszlám demokrácia” című tanulmány megjelenése óta milyen ellentmondásos, esetenként drámai politikai folyamatok zajlottak a diktatúra alól felszabadult észak-afrikai országban, milyen lépéseket tettek a különböző aktorok az „iszlám demokrácia” megvalósításáért vagy éppen ellenében, milyen nehézségeket vetett fel az arab világ legdemokratikusabb, 2014. januárban megszavazott alkotmányának a kidolgozása, amelybe a dzsihadista szalafisták agresszív nyomásgyakorlása ellenére sem került be a sária, mint iszlám jogforrás, miért szűnt meg 2014 elején a koalíciós kormányzás, s végül milyen mértékben sikerült megfékezni demokratikus keretek között a diktatúra utáni politikai erőszak terjedését.