• szerkesztőség
• publikon kiadó
• partnereink

Ma hosszú és fárasztó napunk volt . A Dakhla-Nouadhibou táv, 425 km bár nem tűnik soknak és a jó minőségű aszfaltos úton jó ütemben is tudtunk haladni, mégis 11 óra körül értünk be a kempingbe Nouadhibouban. Az eligazítás 7 órakor kezdődött Dakhlában. Utána útnak eredtünk. Az út zökkenőmentesen telt a marokkói határig, illetve az az előtt lévő benzinkútig, ahol még olcsón lehetett benzinhez jutni. Itt több, mint 1 órát álltunk sorba, az összes Bamakos itt tankolt fel benzinnel. Az út során a táj változott, kősivatagos területre értünk, és láttunk néhány homokdűnét is. A kősivatagban az a csodálatos, ahogy ameddig a szem ellát csak követ és homokot lát az ember, kopár és kietlen táj, de érdekes a szemnek.

Pihenőhelyünk egy hófehér homokos óceánparti rész volt, gyönyörű.

A problémák a kilépésnél kezdődtek. A Bamakosok óriási sorban torlódtak fel, több órát álltunk sorba, míg az útlevél ellenőrzésen és a kocsi ellenőrzésén átestünk. Majd ugyanez következett a mauritániai oldalon, csak kissé pörgősebb ütemben. Lényegében a késedelmet az okozta, hogy minden munkamenetet egyetlen ember végzett, kézzel. Némi hőbörgés után sikerült átjutnunk az összes adminisztráción.

Most kezdődött a neheze. Már beesteledett, és a határ kilépő és a mauritániai határ belépő több kilométerre volt egymástól. Út nincs, csak kitaposott homok, és aknák. Azt hittük, ez csak szóbeszéd, de az úttól néhány méterre kiégett, felrobbant autóroncsok meggyőztek bennünket, hogy amit hallottunk e vidék veszélyeiről, igaz. Szalim, egy fiatal szegődött hozzánk vezetőül, beült mellénk a kocsiba, és navigált az úttalan utakon, hol jobbra, hol balra kellett éleset kanyarodnunk, hogy kikerüljük az esetleges veszélyt, amit ő jól ismert. Végül kivezetett bennünket egy köves útra, ami elvezetett bennünket a mauritán határig, ő pedig a határ előtt 100m-vel kiugrott a kocsiból, és elfutott, eltűnt, mint a kámfor. A mauritán katonáktól tartott- mondta ő.

Ez a szakasz veszélyes és izgalmas volt, mi vezettük Szalimmal a csapatot, és a többiek- beleértve a BKV buszt, jöttek utánunk. Picit a nap hőseivé váltunk ez által.

A mauritán oldalon gyorsabban ment az ügyintézés, és miután visszakaptuk papírjainkat folytattuk kijelölt kempinghelyünk felé az utat. Gyönyörű és nyugodt hely az Óceán közvetlen közelében, 30 m-re a parttól. Több – állítólag több tucat- fegyveres katona vigyázza álmunkat, és állítólag a helyi rendőrfőnök is a táborban éjszakázott. A biztonságunkról állítólag a legfelsőbb katonai és rendfenntartó szervek gondoskodnak. Mauritániában az összes táborhelyünk őrzött lesz, a vadkempingezést itt nem javasolják. Többen figyelik a híreket, illetve kapnak spéci híreket Franciaországból, de nem hallunk sem fenyegető veszélyről, vagy gondról. A BKV buszon olyan éjszakai infra-kamera van felszerelve, hogy 10 km-re ellát a sötétben. Hő érzékelője van, így állatot, mozgó járművet, embert is mutat valamint a kitaposott utat is remekül. Akartak még 25 m-re ellátó radart is szerelni a buszra, de végül ez idő hiányában ez nem történt meg.

Lassan nyugovóra térünk az Óceán-parti kempingünkben, holnap jelentkezünk!

Az éjszakánk a kempingben nyugodtan és kellemesen telt. A reggeli eligazítás után, 7 órakor felszedelődzködtünk, ami azt jelenti, hogy összehajtjuk hálózsákjainkat, matracainkat, felszedjük sátrainkat.
Megmosakszunk, fogat mosunk, ásványvizes üvegből a kocsi mellett. Más tisztálkodási lehetőségre a kempingben nincs mód. Dolgunkat a kempingtől néhány méterre végezzük el, a homokban. Lányoknak egy kicsit ez macerásabb, főleg, ha kietlen sivatag van körülöttünk, ameddig a szem ellát. Eddig ez nem okozott különösebb problémát, mert két naponta szállodában szálltunk meg, ahol volt lehetőségünk fürdeni. Volt, ahol meleg, volt ahol hideg vízben. A szállodákban is ott hajtjuk nyugovóra a fejünket, ahogy tudjuk. Voltunk már 6-an egy szobában, ketten a földön aludtak. Aludtunk 2 ágyasban, de nagyon piciben, 3-an. Volt, hogy a szálláson 11-en voltunk és csak egy zuhanyzóban volt meleg víz. Éjszaka 2-ig és hajnali 5-tól felváltva zuhanyoztunk a melegvizes zuhanyzóban, a szoba birtokosainak legnagyobb örömére.

Általában az útba eső első faluban vagy városkában veszünk friss péksüteményt vagy kenyérfélét. Kenyeret és baguett-et mindenhol lehet kapni. Marokkóban pedig a helyi, kör alakú kenyeret fogyasztottuk előszeretettel. Reggelinket már a kocsiban fogyasztjuk el, általában kenyér, májkrémes konzerv, sajt, vagy lekvár. Ebédelni meg szoktunk állni naponta egyszer, ha a napi etap engedi, általában Smack-et vagy zacskós levest főzünk, vagy konzervet eszünk. Este szoktunk meleget enni, helyi kifőzdékben, éttermekben. Ettünk többször marokkóit, tadjint, kuszkuszt, bárányt, kecskét, csirkét, halat. Dakhlában olyan későn értünk már oda a szállásra, hogy csak a sarki kisétteremben tudtunk melegszendvicset enni, és marokkói levest, ami nagyon finom volt.

Eddig egy néhány órát tartó diarrheát leszámítva az egyik csapattársunknál a második marokkói napon, senkinek sem volt baja. És a mezőnyben se nagyon halljuk, hogy bárki panaszkodna az egészségére. A húst általában jól megsütik, és a körülményekhez képest igyekeznek tisztán főzni és a konyhát is tisztán tartani.

Ennyit a körülményekről, de hadd írjunk a mai nap történéseiről is, mert volt bőven.

Nincs olyan nap, hogy ne történne valami, ne gazdagodnánk új élményekkel és ismeretekkel. A mai táv, a Nouadhibou- B2 Beach Party lett volna, 491 km-es táv. Az utunk első része aszfaltos úton vezetett. Az út jó minőségű volt, 80-90 km/ h tempóban haladtunk. A táj, mint mindig, változott. Mauritániának egész különleges hangulata van. Az emberek életkörülményeit és színvonalát tekintve Marokkóhoz képest óriási változás érzékelhető. Az emberek falécekből, lemezekből összetákolt egyszerű, romos házakban élnek, valamint sátrakban. A táj kietlen, sivatagos, kissé monoton. Egy-két helyen, elszórtan néhány tíz házakból, sátrakból álló település mellett haladunk el. Az egyik településnél Dáviddal kiszálltunk, két gyerek állt az út mellett, odamentünk hozzájuk barátkozni. Ahogy közeledtünk feléjük, ők úgy hátráltak. Egy nagyobb kislány fogta öccse kezét, és nagyon bizalmatlanul kémleltek bennünket. Már messziről kiabáltuk nekik, hogy ne féljenek tőlünk, csak barátkozni jövünk, barátok vagyunk. Így végül bevártak bennünket. Néhány szót váltottunk, megsimogattuk a kisfiú buksiját és hagytunk náluk ruhákat, Finczinczki Zsuzsa felajánlott ruhaneműiből. Nagyon örültek neki, főleg egy hölgy egy rózsaszín zárt cipőnek, és a kislány egy sötétzöld táskácskának. Köszönjük Zsuzsának ezúton is a felajánlást. Itt mindennek tudnak örülni az emberek, egy kis zacskó cukorkának, egy tollnak, pólónak. Mindennek van értéke itt. Érdekes volt, hogy tegnap, miután egy benzinkúton adtunk a kéregető gyerekeknek ajándékokat, például cukorkát, visszakínáltak bennünket. Egy lufit is felfújtak és visszahozták nekünk. Ma pedig egy halászfaluban egy férfi azt mondta, hogy őnekik kéne ajándékot adniuk nekünk, hogy több, mint 6000 km-t utaztunk azért, hogy eljöjjünk hozzájuk.

A mai útvonal nagy része aszfaltos volt, kivéve az utolsó 40 km-t, ami homokos. Már az itinerben is előre felhívták a figyelmünket, hogy Beach Party kemping felé, miután az aszfaltos útról letérünk, egy halászfalun fog átvezetni az utunk, ami homokos lesz, és lesz egy nagyon kemény 25 m-es szakasz, ahogy leérünk az Óceán-partra, ahol tavaly is többen elakadtak. Ez idén is így történt, mire odaértünk a partra már több kocsit húztak-vontak, toltak, de szerencsére mi jól vettük az első akadályt és leértünk a partra. Nagyon felemelő élmény volt közvetlenül az Óceán-partján vezetni, igyekeztünk azon a részen menni, ahol a hullámok nyaldosták a partokat, mert itt kemény volt a homok. Balra halászfalvakat hagytunk el, jobbra tőlünk közvetlenül az Óceán, és halászhajók sokasága, több éppen akkor érkezett vissza a vízről, gyönyörű, 25-30 kg-os halakat hoztak fel.

A Micu jól vette az akadályokat, a Nissan viszont elakadt, több csapattársunkkal egyetemben, kisbuszok és személygépkocsik is voltak közöttük. Akin tudtunk, segítettünk, a fiúk mindenkinél részt vettek az autók kiásásában. Sofőrünk, Zsolti volt, hogy a vezető szerepet is átvette más bajba jutott autók volánjánál és bravúrosan kivezette az autókat a homokból.

Sajnos nem tudtunk az útviszonyok miatt lemenni a Beach Party helyszínére, ahogy sok más versenyzőtársunk sem, így Nouakchott, Mauritánia fővárosa felé vettük az irányt, ami a másnapi etap végcéljaként volt megjelölve. Nouakchottban a Hotel Sabhaban talaltunk szobat magunknak, kellemes hely. Holnap egész nap a fővárosban leszünk, készülünk a rákövetkező napokra, egy 750 km-es táv és egy kemény szakaszos 400 km-es táv is előttünk van.

Január 22., 11. nap

A mai napot a tegnapi változások miatt Nouakchottban, Mauritánia fővárosában töltöttük. Szállásunkon a sok Bamakos miatt már csak korlátozott számban kaptunk szobát, így ketten az Óceán parton felépített beduin sátorban éjszakáztunk. Kellemes élmény volt, a sátor meleg volt és hangulatos. A mai napot lényegében erőgyűjtéssel töltöttük, ha már így alakult, mert a következő napok meglehetősen fárasztóak lesznek. A kocsikat kipakoltuk, kipucoltuk, rendbe szedtük magunkat, mostunk, rendezkedtünk, terveztünk. Leginkább a következő napok útvonalát, ugyanis egy 750 km-es, hosszú, bár aszfaltos, és egy 400 km-es rövidebb, de nagyon kemény szakasz áll előttünk. A 400 km-es szakaszról azt olvastuk az itinerben, hogy az lesz a 2008-as Bamako legnehezebb, de leglátványosabb része. Ezen a 400 km-es szakaszon fogjuk érinteni El-Ghedyja települést, ahol felavatjuk azt a kutat, amihez egyesületünk jelentős támogatást nyújtott. A ceremónia 24-en délelőtt fogja kezdetet venni, egy PARK BUDAPEST nevezetű helyen. Nagyon készülünk az eseményre."

forrás: Szilasi Ildikó, AHU csapat, www.ahu.hu

A Dacia csapat a hétvégén beérte a mezőnyt  és most már azon dolgoznak, hogy minél előrébb kerüljenek a pontversenyben. Az egyik napi feladatról kiadott sajtóközlemény is ezt támasztja alá:

"A határátlépés miatt csak két feladat várt a versenyzőkre. A mauritán oldalon lévő geo-caching feladatot többen az elaknásított nyugat szaharai oldalról akarták megközelíteni. Emiatt a bírók lefújták a mai versenynapot és törölték mindkét feladatot. "Furcsállom, hogy van aki az életét feláldozná 5 verseny pontért a Budapest-Bamakon" - nyilatkozta Polgár András versenybíró. Az esti előzetes értékelések szerint a feladatot mindössze két csapat, a szlovák Ulrichék és az időközben elõkerült Dacia csapat teljesítette."

A csapat beszámolója az elmúlt három napról:

"Január 20., 9.nap

Reggel hétkor átvesszük a verseny itinert. Mára nincs sok feladat, mert ma lesz a határátlépés. Indulás után átnézünk a kempingbe, végre találkozunk a kísérő buszunkkal. A Mitax csapat is itt van, elég szomorúak, egyik suzuki samurayuknak a hátsó diferenciálmű csapágya beállt. Nem forgott a kerék. Mi tudjuk, hogy a helyi mesterek ezt biztosan megoldják. Próbálunk lelket önteni beléjük. Kevés sikerrel. Kicsit későn, de neki indulunk az útnak. A határra délután ötre érünk. Elég hosszú a sor, csupa Bamakos. Van, aki két óra óta itt van. Ahogy mi megjövünk a határ megnyílik. Rutinosan elkezdünk intézkedni. Jól haladunk. Kicsit izgulunk, mert nincs mauritán vízumunk. Miki egy kis ajándékkal lendületesen ezt is megoldja. Végén jó barátként búcsúzunk a határőröktől. Az új bamakosok szájtátva figyelnek. A határ után megoldjuk a versenyfeladatokat, és végre időben beérünk a táborhelyre. Itt egy pár baráti csapat nagy lelkesedéssel üdvözöl minket. Végre megkerültünk. Kiderül, hogy a mai versenynapot törölték, mert a határátlépés elhúzódott, illetve egy-két okos versenyző toronyiránt, az aknamezőn keresztül indult a ponthoz, holott világosan le volt írva: Ne térj le az útról!!. Ezen teljesen elképedünk. A mi pontjainkat lehet, hogy nem fogadják el, mert vihar van, természeti csapás, amikor meg valaki egy ügyességi feladatot nem tud értelmesen végrehajtani (nem ismeri a térképet), törlik a versenynapot??? Több, mint érdekes. Este eszünk-iszunk mulatozunk, végre lesz egy nyugodt éjszakánk. A verseny itiner kicsit szedett-vedettnek tűnik. Van olyan, hogy egy adott napon az első és harmadik feladat koordinátája megegyezik, de az adott helyen csak az egyik feladatnak van megoldása. Volt olyan pont, ami elírás miatt Algéria területére esett. A mai egyik feladatot törölték azzal az indokkal, hogy veszélyes helyre esik. A koordináta alapján ez eredendően tegnapi feladat lehetett, mert több 100 km-rel visszafelé Marokkó területére esik. Ott mentünk el mellette nemrég. Egy másik feladat, pedig mintha inkább a holnapi etapon lenne aktuális, hiszen arra az útvonalra esik. Így 70 km-es kerülő.

Január 21., 10.nap

Reggel hétkor eligazítás. Korán kéne indulni, mert a ma esti táborhelyet csak apálykor lehet elérni. Mi persze kényelmesek vagyunk, reggelizünk, beszélgetünk. Azért lassan elindulunk.
Lassan haladunk, homokvihar van. Éppen a homokvihart videózzuk, mikor a képernyőbe beszáguld a Mini. Satufék, Azolee, és Totya nyakába ugrunk. Ők is nagyon örülnek nekünk. Szerdára lett kész a Mini Cooper, és éjt nappallá téve vezettek, hogy utolérjék a mezőnyt. A nagy találkozás után együtt indulunk tovább. Az első pontot begyűjtjük. A második már a sivatagban van. Mi a homokba nem tudunk bemenni, azaz betudunk, de ott is maradunk. A terv szerint megkerüljük. Késésben vagyunk. Mire megérkezünk, tetőzik a dagály. Már sok autó beragadt a homokba. Azért mi megnézzük mi a helyzet. Két autó elsüllyedt az óceánparti homokban, a habok már nyaldossák a kerekeiket. Segítünk nekik, a velünk jövő Nissan Patrol kicsörlőzi őket. Annyira elmegy az idő, hogy visszafordulunk, kihagyjuk a ma esti beach partyt. A tervek szerint az Alfa busz is bement volna a homokba, persze azonnal elakadtak. Az Ifa nagy nehezen kihúzta őket. Szomorúak vagyunk, tavaly a beach party volt a legjobb móka. Ugyanakkor nyerünk egy napot, és rendbe hozhatjuk a kocsit. A főút felé tartva megint elakad az Alfa busz egy homok átfúváson. Későn vesszük észre, a homokban kell megállnunk. Innen elindulni már lehetetlen. Várjuk a mögöttünk lévő segélycsapatunkat a Patrolt.
Ekkor „toljuk ki a Daciát”. Hangos felkiáltásokkal megrohamoz minket a SZKBE szegedi barlangászok hat fős csapata, akik az Alfa busz utasaival egyesülve pillanatok alatt kitolnak a mély homokból. Köszönet mindenkinek. Este érkezünk Nouakchottba. Itt a Hotel Saharaban szállunk meg. Nagyon kellemes szállás, francia hippik törzshelye. Telefonon megtudjuk, hogy a versenyzők nagy része elakadt a sivatagban, ásnak, küzdenek. Szegények, jó ha éjfélre elérik a 60 km-re lévő táborhelyet. Mi kedélyesen vacsorázunk, majd alszunk.

Január 22., 11.nap

Reggel sokáig alszunk. Csapattársunk, Huba vett a piacon tojást, és remek tojásrántottával lepett meg minket reggelire. Miután jóllaktunk, az autó átnézése van soron. Megállapítjuk a hibákat, és Miki már viszi is az ismerős szerelőhöz. A mai nap pihenéssel, „városnézéssel”, strandolással, szereléssel telik.

forrás: http://frego.li/b1-budapest-bamako%FB és Nagy Miklós Zoltán

Nouakchottban vagyunk, pihenünk a tengerparton. A tengert (óceant) sajnos nem lehet látni a portól. Voltunk a halpiacon, lecimbiztunk egy csomó emberrel. Minden ok, a busz csoki. Eddig 0 (nulla) pontot gyűjtöttünk, de a mezőnnyel vagyunk."