A kelet-kongói Kiwanja ENSZ bázisán üldögéltem, és hirtelen sötét lett körülöttem. Az egyenlítő mentén nincs szürkület, a nap szinte beesik a horizont mögé. Egyszer csak egy vetítő vagy projektor kezdett világítani egy emelvényen, és fehér négyzetet rajzolt a bázis kerítésénél felállított vetítővászonra. A vetítőgép és a mozivászon között konténerek és teherautók sorakoztak, így nem értettem, hogy kinek és mit vetítenek az indiai ENSZ békefenntartók. A közeli menekülttáborból gyerekek bukkantak elő, és futottak a fehéren világító vászon felé. Ahogy elkezdődött a film, mindent megértettem. A vetítő a vászon hátoldalát világította meg, így a produkció kifelé szólt, a kerítésen kívülre. A menekülttáborban élő gyerekek szájtátva bámulták a zenés-táncos bollywoodi mesét, amit az indiai katonák aznapra választottak nekik.