Angola portugál gyarmati függésben volt egészen 1974-ig, amikor António de Spinola katonai puccsot hajtott végre Portugáliában és kormányt alakított. A bal oldali vezetés egyetértett a gyarmatok függetlenedésével, az angolai kormányzást a három meghatározó tömörülés (Angolai Népi Felszabadítási Mozgalom, MPLA; Angolai Nemzeti Liberális Front, FNLA; Nemzeti Szövetség Angola Teljes Függetlenségéért, UNITA) koalíciójával képzelte el. A pártok egyeztetéseket kezdtek a függetlenségről és 1975 novemberében létre is jött a megállapodás. Azonban rögtön az önálló Angola deklarálása után polgárháború tört ki a három szervezet között.

A hidegháború logikája, a világpolitika vonatkozásában marginális szerepet betöltő Angolát is beszippantotta. Az USA-hoz közel álló, szomszédos Zaire (ma: Kongói Demokratikus Köztársaság) az FNLA pénzügyi támogatása mellett az UNITA-t, a Jonas Savimbi által alapított és vezetett szervezetet is pénzelte, erre válaszul a Szovjetunió segítette jelentős összegekkel és kubai csapatok küldésével az MPLA-t.

1975 végére az MPLA és a kubai katonák felügyeletük alatt tartották az ország fővárosát, Luandát és az infrastruktúrát. A hatalomátvétel után kormányt alakítottak és egypártrendszert vezettek be. 1976-ban a baloldali erők és a kubai „segédcsapatok” legyőzték az FNLA-t, mely szervezet így végleg megszűnt. Az UNITA, egyetlen megmaradt ellenfélként vette fel velük a harcot és Savimbi, aki már a gyarmati időkben felvette a kapcsolatot CIA-val és kérte, hogy nyújtsanak segítséget a kommunisták elleni küzdelemben, a hidegháborúnak köszönhetően természetesen bőséges támogatást kapott az Egyesült Államoktól az MPLA ellen folytatott harchoz.

A kormányerők és az UNITA közötti, közel 27 évig tartó polgárháború romba és szegénységbe döntötte az országot. Az 1980-as és 90-es években Savimbi Nyugat által pénzelt seregei sorra nyerték a csatákat, hatalmuk csúcsán majdnem a fél országot uralták. Az 1980-as évek végén rakétatámadásokat intéztek a főváros kormányzati intézményei ellen is, nem törődve a civil lakossággal. Az akciók láttán az országban tartózkodó külföldi megfigyelők arra figyelmeztettek, hogy Savimbi egy katonai csapással az ország teljes elfoglalására készül. A szovjetek ugyan több esetben felhívták az Egyesült Államok figyelmét a Savimbi vezette félreguláris csapatok rémtetteire, de a CIA csak a hidegháború lezárását követően, az UNITA újabb borzalmas akciói és a szovjet befolyás gyengülése láttán szüntették be a támogatásokat.

Az angolai kormány élén 1979 óta elnöki posztot betöltő José Eduardo dos Santos 1989 júniusában fegyverszünetet kötött a katonai sikereket arató UNITA vezetőjével egy, Mobutu, zairei elnök által összehívott találkozón. Az egyezménynek megfelelően 1992-ben sor került Angola első „demokratikus” választására. A megfigyelők szerint törvényszerű körülmények között tartott szavazáson dos Santos többséget szerzett, viszont az eredmények ismeretében, azokat csalásnak minősítve, az UNITA újabb harcokat robbantott ki, többnyire külföldi pénzekből és illegálisan bányászott gyémántok eladásából fedezve a költségeket. 1994-ben újabb fegyverszünet megkötéséért cserébe Savimbinek alelnöki posztot ajánlottak, de az ellenzéki vezető hosszas huzavona után nem fogadta el a felajánlást és 1998-ban folytatta a harcokat.

A háborúskodás 2002-ben, Savimbi halálával ért véget. A két párt vezetői szinte azonnal békét kötöttek, de dos Santos egyelőre nem volt hajlandó új választásokat kiírni. Az előzetes egyeztetések szerint 2008-2009 környékén fogják megtartani 1992 után először a választásokat.

Az ország máig mélyen megosztott, az állapotok továbbra sem békések a humanitárius katasztrófa, az aknamezők és az országban harcoló gerillacsapatok miatt.