Kábítószer-kereskedelem Nyugat-Afrikában. A kokain új útja: Bissau-Guinea
Kábítószer-kereskedelem Nyugat-Afrikában. A kokain új útja: Bissau-Guinea
Kábítószer-kereskedelem Nyugat-Afrikában. A kokain új útja: Bissau-Guinea
Kábítószer-kereskedelem Nyugat-Afrikában. A kokain új útja: Bissau-Guinea
Kábítószer-kereskedelem Nyugat-Afrikában. A kokain új útja: Bissau-Guinea
Kábítószer-kereskedelem Nyugat-Afrikában. A kokain új útja: Bissau-Guinea
Kábítószer-kereskedelem Nyugat-Afrikában. A kokain új útja: Bissau-Guinea
vKábítószer-kereskedelem Nyugat-Afrikában. A kokain új útja: Bissau-Guinea
Kábítószer-kereskedelem Nyugat-Afrikában. A kokain új útja: Bissau-Guinea
Kábítószer-kereskedelem Nyugat-Afrikában. A kokain új útja: Bissau-Guinea
Kábítószer-kereskedelem Nyugat-Afrikában. A kokain új útja: Bissau-GuineaKábítószer-kereskedelem Nyugat-Afrikában. A kokain új útja: Bissau-Guinea
West Africa is under attack.” Ezzel a drámai
hangvételű mondattal kezdte tavaly őszi
megnyitó beszédét Antonio Maria Costa, az
ENSZ Kábítószer- és Bűnüldözési Hivatalának
(UNODC) főigazgatója, az ENSZ főtitkárának helyettese.
A bécsi székhelyű nemzetközi szervezet első számú vezetőjére
nem jellemző, hogy gyakran esne ki szerepéből és 160 ország
nagykövete előtt tenne szokatlanul nagy súlyú, profi diplomatára
általában nem jellemző kijelentést. Ezúttal azonban ez történt.
A jelenlévő küldötteket, az ENSZ különféle szakosított szervezeteinek
vezető tisztségviselőit és a média képviselőit teljesen
váratlanul érte a rövid mondat. Mindenki arra számított, hogy a
köztiszteletben álló olasz politikus a tőle megszokott diplomáciai
udvariassággal, elegánsan szerkesztett körmondatokkal, konfliktuskerülő
fogalmazással nyitja meg az UNODC közgyűlését.
A jelenlévőknek csalódnunk kellett.
A helyzet pedig valóban aggasztó, bár ezúttal nem fegyveres
harcok, törzsi viszályok fenyegetik a nyugat-afrikai térséget.
A mindennapok biztonsági kihívása rejtett, szervezett bűnözői
csoportok kezében összpontosul: a térség napjainkban a nemzetközi
kábítószer-kereskedelem legfontosabb tranzit-régiójává
vált. Ez a kétes hírnév figyelemre méltó számokkal igazolható:
az ECOWAS-államokban az elmúlt három évben összesen 33
tonna kokaint1 foglaltak le a különféle hatóságok, míg a korábbi
években ez a mennyiség néhány száz kilogramm volt. A becslések
szerint ez ugyanakkor csak töredéke a valós mennyiségnek.
A kokain alapanyaga a kokacserje (Erythroxylon Coca), amelynek
természetes lelőhelye: Peru, Bolívia, Brazília és Kolumbia. Már
az inka birodalomban ismerték a kokalevél rágásának stimuláló
hatását. A kábítószerek piacán a kokain meghatározó termék,
a világon éves szinten hozzávetőlegesen 18 milliárd dolláros
nagykereskedelmi, és mintegy 70 milliárd dolláros2 fogyasztói
piacot jelent. A kokain termesztésével és terjesztésével elérhető
extraprofit mértéke a világ fejlett gazdaságai számára is
fontos tényezőt jelent, különösen így van ez a legkevésbé fejlett
országcsoportba tartozó nyugat-afrikai államok esetében.
Suha György
A kokain új útja: Bissau-Guinea
Nyugat-Afrikában
Fotó: Kalmár Lajos
12 Suha György – Gulyás Gáspár • Kábítószer-kereskedelem Nyugat-Afrikában • A kokain útja: Bissau-Guinea A kábítószer-szállítmányok intenzív megjelenése váratlanul érte
a globális bűnüldöző szerveket és a nemzeti hatóságokat egyaránt.
Az eddig használt, tradicionális kábítószer-kereskedelmi
tranzitutak (elsősorban a Karib-térség és Közép-Amerika, de
más összefüggésben ide sorolható a balkáni útvonal is) használata
átrendeződött, ennek oka elsősorban abban keresendő,
hogy az amerikai kokainpiac hanyatlásával egyidejűleg markáns
európai keresletnövekedés következett be. Hiteles statisztikák
szerint3 az elmúlt két évtizedben az amerikai kokainfogyasztó
felnőttek száma a felére csökkent, míg Európa mediterrán térségeiben
és az Egyesült Királyságban két-, háromszorosára4 nőtt.
A kábítószer elleni világméretű harc fokozatosan nehezíti az
export logisztikai lebonyolítását. A 2006 végén hivatalba lépett
új mexikói elnök, Felipe Calderon széleskörű harcot hirdetett a
csempészek ellen: a technikai fejlesztések, a modern ellenőrzési
rendszerek bevezetésének következtében a szárazföldi szállítás
jelentősen megdrágult, esetenként ellehetetlenült.5 A dél-amerikai
terjesztők új szállítási útvonalakat kerestek, kézenfekvővé vált
a tengeri és a légi szállítás előtérbe helyezése. Ezzel párhuzamosan
egyre jelentősebb felvevőpiacok nyíltak meg Európában,
következésképpen Nyugat-Afrika, földrajzi közelsége és instabilitása
okán ideális tranzitútvonalnak ígérkezett. A megváltozott
csempészeti útirányok jelenlegi központjának Bissau-Guinea
tekinthető.
Po litikai in sta bilitá s és ko rrupció A 20. század utolsó évtizedeiben Nyugat-Afrika politikai
és gazdasági értelemben egyaránt feszültségekkel teli
ütközőzónává, esetenként évtizedes pusztítást magával
hozó polgárháborús helyszínné vált. A nemzetközi
elemzések szerint 1998 és 2005 között a régió tíz országában
(Elefántcsontpart, Gambia, Guinea, Bissau-Guinea, Libéria,
Mali, Niger, Nigéria, Szenegál és Sierra Leone) összesen 35
fegyveres csoport aktivitása volt azonosítható. Az adott államok
visszatérően válságos belpolitikai helyzetének függvényeként
a régió katonai-politikai erőcentrumainak befolyása változónak,
ugyanakkor a térséget általában jellemző instabilitás állandónak
tekinthető. A forgalomban lévő, illegális fegyverek számára
vonatkozó becslések eltérőek, irányadó lehet az 1998-2004
között lefoglalt, elkobzott közel 200000 kézifegyver, amelyek
közül 70000-et semmisítettek meg a térségben. Bizonyossággal
állítható, hogy a valós adatok a milliós nagyságrendet is elérhetik.
A legújabb adat 2006 júniusából származik: a kis- és könnyű
kézifegyverek (SALW) számát az ECOWAS bamakói tanácskozásán
a szervezet főtitkára, Mohammed Ibn Chambas tíz millióra
becsülte.6
A portugál gyarmatosítók elleni küzdelem időszakából mindmáig
több ezer AK-47-es gépkarabély, orosz kézifegyver,
s pisztoly maradt Bissau-Guineában a lakosság kezén, e harceszközök
döntő többsége ma is használható állapotban van.
Az 1998-99-es polgárháború során legalább tízezer, főként
ukrán és bolgár gyártmányú Kalasnyikov-gépfegyvert osztottak
a civilek számára, így Bissau-Guinea ma a térség egyik legnagyobb
készletekkel bíró fegyverraktárának számít.
A szerző személyes emléke, hogy a később meggyilkolt
Ansumane Mane tábornok, a bissau-guineai felkelés vezetője a
gambiai Kanilai-ban, Jammeh elnök rezidenciáján, már 1998-ban
azzal érvelt, hogy a régió biztonságának alapvető garanciája
az illegális fegyverek begyűjtése lehet. A katonai vezető ezt a
cassamance-i krízissel összefüggésben jelentette ki. Sajnos,
igaza volt. A dél-szenegáli felkelők a mai napig Bissauból jutnak
hadianyag-utánpótláshoz.
Elfelejtett ország A közforgalomban lévő fegyverek magas száma mellett
a bissaui gazdaság tragikus állapota is elősegíti
a kábítószer-kereskedelem logisztikai támogatását,
hiszen jelenleg az állami költségvetés éves főösszege
hozzávetőlegesen csupán két és fél tonna kokain európai átvételi
árának felel meg!
Nincs könnyű helyzetben tehát a nemzetközi közösség, a kokainszállítások
elleni harcban a nemzeti hatóságok hatékonysága
igencsak korlátozott. A mindent átható állami szegénység, a fizetésükhöz
hónapok óta nem jutó rendőrök, a technikai felszerelés
szinte teljes hiánya nem jelent adekvát választ, sőt még igazi
kihívást sem a dollármilliókból gazdálkodó bűnözői csoportok
számára.
A rendőrség felszerelése elképzelhetetlenül alacsony színvonalú,
gépjárművek hiánya, állandó üzemanyag-problémák jellemzik a
működését, nem állnak rendelkezésre alapvető hírközlési eszközök,
de még irodaszer, vagy bilincs sincs elegendő számban.
Nem meglepetés, hogy Bissau-Guineában a csempészek úgyszólván
soha sem kerülnek az igazságszolgáltatás látókörébe.
Miközben Európában folyamatosan nő a nyugat-afrikai kábítószercsempészek
elleni eljárások száma, addig itt ezért senki
sem tölti büntetését.
Az ország politikai állapotát jól jellemzi, hogy a függetlenség
óta bekövetkezett kormányváltások többsége nem demokratikus
választások útján hanem katonai puccsal következtek be.
A 2003-ban – szintén erőszakkal – hatalomra került jelenlegi
elnök, Joao Bernardo Vieira – akit közkeletű becenéven csak
„Nino”-nak hív a lakosság – az elmúlt viharos évtizedben volt már
a puccsisták áldozata és a fegyveres hatalomátvételek kezdeményezője
is. Nino Vieira szerint a már idézett Mané tábornok a
cassamance-i fegyverszállítások miatti politikai felelősségen túl
legalább 15000 katonai és polgári áldozat haláláért is felelős.
Suha György – Gulyás Gáspár • Kábítószer-kereskedelem Nyugat-Afrikában • A kokain útja: Bissau-Guinea 13
Az egyharmad Magyarországnyi területű, 1,6 milliós lakosságú
ország a világ egyik legszegényebb állama. Erősen
tagolt partvidékét mocsaras, mangroveerdős síkság kíséri,
fővárosa Bissau.
A Föld egyik legszegényebb országaként számon tartott
Bissau-Guinea 1974-ben nyerte el függetlenségét Portugáliától.
Egy rövid, alig hat évig tartó fejlődési periódust
követően 1980-ban João Bernardo Vieira tábornok szerezte
meg a hatalmat. Rendszerét a korrupció és a külföldi
érdekek feltétlen kiszolgálása jellemezte, katonai erejét
pedig szenegáli és guineai csapatok egészítették ki.
Az önkényuralommal szemben már a nyolcvanas évek
második felétől folyamatos lázadások robbantak ki.
A kilencvenes évekre az ország gazdasága mélypontra
jutott, a szegénység elképesztő méreteket öltött. 1998
júniusában egy bissau-guineai tábornok váratlan puccskísérlete
robbantotta ki a rövid polgárháborút, melynek
következtében több százezer ember volt kénytelen
elhagyni otthonát.
Az egyre nagyobb hatalmat a kezében összpontosító
Ansumane Mane dandártábornokot, vezérkari főnököt
1998 tavaszán a kormány azzal vádolta meg, hogy
ellenálló csoportoknak juttatott fegyvereket a katonai
raktárakból. A vádakat tagadó katonát a védelmi miniszter
felfüggesztette, majd Vieira elnök június 6-án menesztette.
A lázadó csapatok már másnap aktivizálódtak és
Ansumane Mane vezetésével elfoglalták a főváros Bissau
fontos stratégiai központjait és repterét. Az elbocsátott
vezető követelte Vieira menesztését, valamint a demokratikus
választások kiírását. A kormánycsapatok a szomszédos
országok erőinek segítségével megpróbálták visszaszerezni
a létesítmények feletti ellenőrzést – sikertelenül.
A következő napokban megindult a menekültáradat – az
országban élő külföldieket Szenegálba evakuálták, több
mint 200000 ember pedig a pusztítások miatt, és humanitárius
katasztrófától tartva elhagyta Bissaut.
A júliusban folytatódó harcok a kormányoldal gyengülését
hozták, sok fegyveres átállt a lázadók oldalára. A hónap
végén a szembenálló felek tárgyalásokat kezdtek, abban
legalábbis mindkét fél egyetértett, hogy mielőbb be kell
szüntetni a harcokat. Nemzetközi közbenjárásra végül
július 26-án született meg a fegyverszüneti szerződés.
A viszonylagos békét ugyan számos alkalommal – mind a
lázadók, mind a kormányerők részéről – megszakították
kisebb fegyveres összetűzések, de újabb egyeztetéseknek
köszönhetően a repteret megnyitották és nemzetközi megfigyelőket
engedtek az országba a leszerelési folyamatok
ellenőrzésére.
1998 szeptemberében tovább folytatódtak a megbeszélések,
melyeken Mane legelőször a külföldi csapatok távozását
követelte. Vieira erre nemet mondott, megállapodtak
ugyanakkor egy demilitarizált zóna létrehozásában, hogy
szétválasszák a szembenálló erőket. Mielőtt azonban
végrehajtották volna a leszerelést, a fegyverszünet összeomlott
és ismét súlyos harcok alakultak ki a fővárosban
valamint a többi nagyobb városban.
A kormány október 20-án kijárási tilalmat rendelt el és
egyoldalú fegyverszünetet hirdetett, eddigre ugyanis a
lázadók ellenőrzésük alatt tartották az ország több mint
90%-át, ráadásul a képzett katonák nagy része már Mane
oldalán harcolt.
Vieira még időben felismerte szorongatott helyzetét és
belement a további tárgyalásokba, majd november 1-jén
teljeskörű békét kötött Maneval. A szerződés távozásra
kötelezte az idegen csapatokat, nemzeti egységkormány
létrehozását írta elő és meghatározta, hogy legkésőbb
1999. márciusig meg kell tartani a törvényhozási és elnökválasztásokat.
Az új koalíciós kormány elnöke már pár
hónappal később közölte, hogy a választások kiírására év
végéig nincs esély.
A fővárosban a békekötés ellenére tovább folytatódtak a
zavargások, számos halálos áldozat mellett 250000 ember
kényszerült otthona elhagyására. 1999. márciusára a
szerződésben foglaltak nagy része teljesült, decemberben
pedig kiírták az általános választásokat.
Az elnök ugyanakkor ismét az ellenzékiek célkeresztjének
középpontjába került: napvilágot látott egy jelentés, amely
tisztázta Manét minden 1998-as vád alól, ráadásul fényt
derített arra, hogy a cselekmény elkövetője Vieira egyik
közeli tanácsadója volt. Ennek hallatán újból kitörtek a
zavargások, végül május 7-én katonai puccs vetett véget
Vieira 18 éven át tartó hatalmának. A koalíciós kormány
egy mindkét oldal által elfogadott személyt nevezett ki
ideiglenes elnökké. A polgárháború tényleges lezárásának
1999. november 28-át tekinthetjük, ekkor tartották meg a
már régóta várt általános választásokat.
Polgárháború Bissau-Guineában
14 Suha György – Gulyás Gáspár • Kábítószer-kereskedelem Nyugat-Afrikában • A kokain útja: Bissau-Guinea ECOWAS
A Nyugat-afrikai Államok Gazdasági Közössége, ismertebb nevén az ECOWAS 1975. május 28-án a Lagos-i Egyezménnyel
jött létre, 15 ország részvételével. A közösség a térség gazdasági integrációjának elősegítése céljából alakult, egységes
kereskedelmi blokk, valamint gazdasági és monetáris unió formájában működik. Az ECOWAS megalakulása után egy évvel
csatlakozott az alapítókhoz a Zöld-foki Köztársaság, majd a taglétszám 2000-ben ismét lecsökkent tizenötre Mauritánia
kilépésével.
Alacson y bűnügyi ko ckázat A zavaros belpolitikai viszonyok, a fegyvereken alapuló
kényes és törékeny egyensúly alapján Bissau-Guinea
ideális helyszín a kokain-szállítmányaiknak új útvonalat
kereső dél-amerikai klánok számára. Az instabilitást
kihasználva a szervezett bűnözői csoportok bizonyos mértékben
irányítói pozíciókat vettek át az állami struktúrákban, főként a
rendészeti, rendvédelmi szervek esetében.
Az ország egyike a leginkább militarizált afrikai államoknak,
a többi ECOWAS országhoz képest a hadsereg civil lakossághoz
viszonyított létszáma rendkívül magas. Míg az 1999-es konfliktus
végén a bissaui katonák száma 17000 körül alakult, néhány
évvel később, a leszerelési folyamatok eredményeképpen 5100
főre apadt7 (2005 májusi adat). A katonai kiadások 2003-ban 7,5
millió dollárra rúgtak, a tisztek éves (!) átlagfizetése ebből azonban
csak 400 dollárt tett ki.
Hasonló adatok állnak rendelkezésre a csendőrség és a rendőrség
létszámáról is, előbbi 3000 fős testületként elsősorban vidéken,
míg a belügyminisztérium irányítása alatt álló 1500 rendőr főként
a nagyobb vidéki településeken és a fővárosban teljesít szolgálatot.
Az arányokat tekintve ez azt jelenti, hogy 284 rendvédelmi
közalkalmazott jut százezer lakosra. Ez az arány az egyik legmagasabb
a térségben és csak kevéssé marad alatta a fejlett európai
országok hasonló mutatóinak (EU átlag: 346/100000 lakos). A
kedvezőnek látszó statisztikai adatok szomorú tényeket takarnak,
a kábítószer elleni küzdelemre az országban alig hatvan fő mozgósítható,
rendelkezésükre pedig csupán egyetlen gépjármű áll.
Ennek üzemanyaggal történő ellátása is komoly gondot okoz.
Nem jobb a helyzet az igazságszolgáltatás területén sem. 2006
szeptemberében az Interpol tájékoztatása alapján 674 kg kokaint
foglaltak le a bissaui hatóságok. A kábítószer egy vidéki katonai
repülőtérre érkezett, a rendőrök miután felfedezték a csomagokat
először az őrsre, majd onnan a pénzügyminisztérium páncélszekrényeibe
szállították. Az elkobzott árut szállító két kolumbiai
csempészt letartóztatták, a sikeres akciót pedig maga a bűnügyi
rendőrség vezetője jelentette be. Napokkal később az illetékes
vizsgálóbíró feltételesen szabadlábra helyezte a csempészeket,
akik azonnal eltűntek a hatóságok látköréből, valószínűleg az
országból is. A biztonságosnak hitt széfekben őrzött kábítószer
nemsokára nyomtalanul eltűnt. A jelenleg is tartó vizsgálat csak
sejteti, hogy magas rangú kormánytisztviselők, katonatisztek is
érintettek lehettek az ügyben.
Hasonló eset történt 2007 áprilisában, amikor hatalmas men�-
nyiségű kokain nyomaira bukkantak a rendőrök. A részletek
teljességgel tisztázatlanok, annyi bizonyos, hogy a csempészettel
gyanúsítható egyenruhások katonailag ellenőrzött területre
menekültek, így a civil hatóságok a gyakorlatban teljesen
tehetetlenek voltak velük szemben. Tragikomikusnak tűnik, de az
akcióban résztvevő rendőrök gépkocsi híján nem tudták követni
a bűnözőket, akik becslések szerint a hátrahagyott csomagokon
túl legalább még két tonna kokaint vihettek magukkal.
Bissau-Guinea központi börtönét az 1998-as felkelés első napjaiban
földig rombolták, büntetés-végrehajtási intézet azóta nincs
az országban. A rendőrség által elfogott szabálysértőket, rendzavarókat
általában a rendőrőrsökön, vagy katonai bázisokon
tartják fogva. Sajátos paradoxon, hogy míg a lakosság számához
képest a rendőrök száma rendkívül magas, addig az elítéltek
száma a régióban messze a legalacsonyabb, míg nyugat-afrikai
átlagban 38, Bissauban csupán hat elítélt jut százezer lakosra.
Az afrikai út
Az EUROPOL jelentése alapján a kokainszállítás napjainkban
három fő útvonalon zajlik:
• Az ún. ”északi út” a legrövidebb, a karibi szigetvilágból a Portugáliához
tartozó Azori-szigeteken át Spanyolországba és
Portugáliába vezet.
• A ”központinak” nevezett szállítási csatorna közvetlenül Dél-
Amerikából a Zöld-foki Köztársaságon és/vagy Madeirán,
illetve a Kanári-szigeteken át a mediterrán térségbe irányul.
• A harmadik, forgalom szempontjából meghatározó jelentőségű
a legújabb ún. ”afrikai út”, amely Nyugat-Afrika országainak
ad stratégiai jelentőséget és közvetlenül köti össze a termőterületeket
a fogyasztói piaccal. Ez utóbbi értelemszerűen
tengeri és légiszállítást feltételez.
Suha György – Gulyás Gáspár • Kábítószer-kereskedelem Nyugat-Afrikában • A kokain útja: Bissau-Guinea 15
A kontinentális Afrika érintésével bonyolódó útvonalról viszonylag
pontos adatokkal rendelkezünk. 2006 júniusától 2007 szeptemberéig
négy európai ország (Belgium, Svájc, Franciaország
és Németország) 11 repülőterén összesen 452 alkalommal
foglaltak le kokaint. Ez az Afrikából származó teljes kokainmen�-
nyiség 26%-át jelentette. Egy évvel később, 2007 első három
negyedévére vonatkozóan ez az adat közel a duplájára, 46%-ra
emelkedett. A vizsgált európai légikikötőkben a kilenc hónap
alatt felfedezett és elkobzott összesen 641 kg kokain 93%-a
indult nyugat-afrikai repülőterekről!
„az amerikai kokainpiac hanyatlásával
egyidejűleg markáns európai keresletnövekedés
következett be”
Ez a hatalmas arány megdöbbentette az Európai Unió tisztviselőit
és az ENSZ munkatársait8 is. A szakértők szerint ma az
ismert eredetű, Európában lefoglalt kábítószer-szállítmányokról
készített statisztikák elemzése alapján állítható, hogy a teljes
európai kokainforgalom 27-30%-a, hozzávetőlegesen 40-45
tonna kokain érkezik Nyugat-Afrikán keresztül. Ennek a mennyiségnek
a nagykereskedelmi értéke több mint 1,8 milliárd dollár.
A becslés nem könnyű feladat, hiszen a bevezetőben említett 33
tonnányi kokaint rutinellenőrzések és véletlenszerű vizsgálatok
keretében sikerült lefoglalni, ami azt jelenti, hogy a valós mennyiség
ennél lényegesen több lehet.
Társada lmi , gazda sági hatá sok Nyugat-Afrika azért is ideális helyszín a dél-amerikai
drogdílerek számára, hiszen Bissau-Guineaban, vagy
a Zöld-foki Köztársaságban adottak a nyelvi, kulturális
azonosságok. Külön vizsgálatot érdemelne annak
elemzése, hogy a tradicionális hasis- és heroinkereskedelem
terén szerzett afrikai (elsősorban marokkói) tapasztalatok milyen
módon hasznosulnak a mostani kokain-orientált kereskedelmi
folyamatok feltárásakor. A szakértők számára is bizonytalan,
hogy a nyugat-afrikai szervezett bűnözői csoportok pontosan
milyen szerepet játszanak a terjesztői hálózatban. A bűnüldözésben
tapasztalatlan nemzeti hatóságok elsősorban az Interpol
Legjelentősebb kábítószer-termelő országok
2007. szeptember 14-én az Amerikai Egyesült Államok illetékes kongresszusi bizottsága jelentésében a következő húsz
államot jelölte meg, mint a legjelentősebb kábítószer-termelő országokat: Afganisztán, Bahama-szigetek, Bolívia, Brazília,
Burma (Myanmar), Dominikai Köztársaság, Ecuador, Guatemala, Haiti, India, Jamaica, Kolumbia, Laosz, Mexikó, Nigéria,
Pakisztán, Panama, Paraguay, Peru és Venezuela.
Életet adó kábítószer
Jose Soares Veloso 1985 decemberében látta meg a napvilágot Bissau-Guinea fővárosától nem messze egy kis faluban a
tengerparton. Édesapja az 1998-as polgárháború kirobbanásáig fuvarozóként dolgozott, a falubeliek zöldség- és gyümölcstermését,
valamint a halászok napi fogását szállította Bissauba, különböző piacokra, boltokba. A harcok kitörése nyomán
fegyveresek jelentek meg Jose szülőfalujában, lefoglalták a család rozoga teherautóját, majd miután a szomszédos ház kertjéből
valaki követ dobott a gerillákra, azok esztelen lövöldözésbe kezdtek, s megölték Jose édesapját. Az ekkor tizenhárom
éves Jose rövidesen a polgárháború forgatagában találta magát, tulajdonképpen senki oldalán sem kívánt harcolni, egyszerűen
pénzért ölt, hogy apja halála után, mint a család legidősebb férfi tagja gondoskodni tudjon édesanyjáról és testvéreiről.
A háborús éveiről nem mesél senkinek: „túléltem, itt vagyok” – válaszolja a múltat feszegető kérdésekre.
Ma, 23 éves fejjel biztonsági emberként, amolyan személyi testőrként dolgozik egy éjjeli lokál tulajdonosa mellett. Többnyire
törvénytelen, semmint hétköznapi munkájáért járó fizetségéből elfogadható körülményeket biztosít két éve feleségül vett
gyerekkori szerelme, s három gyermeke számára. Pénzéből édesanyjának és testvéreinek is segíteni tud, egyik öccsét maga
mellé vette fegyveres őrnek a lokálhoz. Jose elmondása szerint főnöke feltörekvő „kereskedő”, de hogy mivel üzletel nem
tudja, s nem is érdekli, neki csak kétféle feladata van: megvédeni mindazokat, akiket mondanak, illetve időnként embereivel
biztosítani különböző ügyleteket a fővárosban, vagy az ország más pontján.
(Történetünk főhőse, Jose Soares Veloso kitalált személy, ami vele és körülötte történt azonban könnyedén megeshetett
bármelyik huszonéves fiatallal Bissau-Guineában)
16 Suha György – Gulyás Gáspár • Kábítószer-kereskedelem Nyugat-Afrikában • A kokain útja: Bissau-Guinea és az EUROPOL információi alapján dolgoznak. Klasszikus
operatív tevékenységről, a terjesztői hálózatokba történő titkosszolgálati
beépülésről nincs érdemi információnk. A vizsgálatok,
jogi eljárások tapasztalatai és az értékelő-elemző szakemberek
véleménye alapján a régió még nem aktív kezdeményezője,
főképp nem haszonélvezője a tiltott áruk kereskedelmének.
Nyugat-Afrika inkább raktározási, csomagoló és átcsomagoló
feladatokat, illetve a szállítmányok pihentetésével összefüggő
funkciókat lát el.
„a régió országainak kormányai maguktól
képtelenek a probléma kezelésére”
A társadalmi hatások közül elsőként a régió lakosságának emelkedő
kábítószer-függősége említendő. A nemzetközi szakirodalomban
nincs hitelt érdemlő adat, kutatás arra vonatozóan, hogy
a térség országaiban milyen mértékben vannak jelen a könnyű
drogok, illetve a keményebb kábítószerek, következésképpen
csak becslésekre hagyatkozhatunk. A társadalmi-szociális
jellemzők alapján a kokain Burkina Faso, Szenegál, Nigéria és
Ghána lakossága körében igazán népszerű.
Közgazdasági hatásaiban a kábítószer-kereskedelemből származó
valuta gyakorlatilag gyökeresen átírja az egyébként is
törékeny nemzetgazdasági mutatókat. Az értéktelenedő helyi
fizetőeszköz tovább veszít vásárlóerejéből, a kockázat nélkül,
kevés munkával szerzett jövedelem szociális válságot, közvetve
politikai instabilitást idéz elő. A krízismutatókkal rendelkező
gazdaságokba hirtelen nagy mennyiségű készpénz áramlik,
kiszámíthatatlan inflációs folyamatok indulnak el. A régió nagykereskedelmi
pozíciójának hipotézisét tovább gondolva könnyen
belátható, hogy előbb-utóbb az áru ellenértéke makroszinten is
megjelenik a nemzetgazdaságokban, magával hozva a közgazdaságilag
indokolatlan nagyberuházásokat, a pénzmosási folyamatokra
olyannyira jellemző tőkebevitelt. A Nemzetközi Valutaalap
közgazdászai felhívták a figyelmet arra, hogy az elmúlt évek
során többszörösére nőtt az afrikai diaszpóra által az anyaországokba
visszautalt készpénz mennyisége. Elefántcsontpart,
Ghána, Nigéria, Szenegál gazdasága nagyságrendekkel több
forrást kap a külföldön, döntően illegálisan dolgozó afrikaiaktól,
mint néhány évvel ezelőtt. Ezt a folyamatot nehéz értelmezni –
sem a migránsok száma, jövedelme, sem az általuk előállított
termelési, szolgáltatási érték nem nőhetett ilyen mértékben –, a
kábítószerrel összefüggő (kis)kereskedelmi folyamatok ugyanakkor
ésszerű magyarázattal szolgálhatnak.
Bissau-Guinea közvetlen külföldi működőtőke-befektetéseinek
(FDI) értéke 1998 és 2004 között éves átlagában hozzávetőlegesen
2-3 millió dollár körül ingadozott. A vizsgált periódust követő
első esztendőben, 2006-ban ez hirtelen 9 millióra nőtt, majd két
évvel később már soha nem látott magasságba, 42 millió dollárra
emelkedett. Húszszoros növekedés egy háború által kifosztott,
nyersanyagok nélküli afrikai államban? Több mint csoda…
Jövőké p Erős túlzás volna azt állítani, hogy a térség kriminológiai
jellemzői közül egyedül a kokain-terjesztés ellenőrzése
és visszaszorítása jelent megoldatlan feladatot.
Embercsempészet, illegális fegyverkereskedelem, természetkárosítás,
hamisítás, internetes csalások, veszélyes hulladék
elhelyezése, a sor sajnos még sokáig folytatható. Ebben
az összefüggésben a kábítószer-kereskedelem minimalizálása
és felszámolása előkelő helyen áll ugyan, de a régió országainak
kormányai maguktól képtelenek a probléma kezelésére.
A határok ellenőrzésének megoldatlansága, a rendészeti szervek
felkészületlensége és az állami korrupció virágzása külön-külön
is gátja az eredményes bűnüldözésnek. A nemzetközi közösség
jogi, szakmai tanácsadásban, információ biztosításában, az állami
elkötelezettség megteremtésében juthat meghatározó szerephez.
A konfliktusokból kilábaló Nyugat-Afrika biztos alapokon nyugvó
politikai jövője, a hosszú távú jólét biztosítása a korrupció megszüntetésével
és a közbiztonság, igazságszolgáltatás együttes
megerősítésének fejlesztéspolitikai súlypontjaival érhető el.
jegyzetek
1 UNODC: Cocaine Trafficking in West Africa, 2007.
2 UNODC: World Drug Report, 2005.
3 ONDCP, Cocaine Use Declines Among U.S. Workforce, 2007.
4 UNODC, World Drug Report, 2007.
5 Cook, C.: Mexico’s Drug Cartels, Washington DC, Congressional
Research Service, 2007.
6 XINHUA Hírügynökség, http://english.peopledaily.com.cn/200606/07/
eng20060607_271567.html
7 Jane’s Sentinel Security Assessment, London
8 Report of the Secretary General on Developmnets in Guinea Bissau,
ENSZ BT 2007. szept. 28.
Suha György – Gulyás Gáspár • Kábítószer-kereskedelem Nyugat-Afrikában • A kokain útja: Bissau-Guinea 17
2006. május
Bissau-guineai rendszámú terepjárót vezetett az a francia állampolgár, aki elmondása szerint Szenegálból indult Mauritánián
át Marokkóba, ahol közúti ellenőrzés keretében 28 kg kokaint találtak az autójában.
2006. május
A ghánai hatóságok Phrampan falu mellett közúti rutinellenőrzés keretében megállítottak egy személyszállító mikrobuszt,
melyben 1,9 tonna csomagolt kokaint találtak.
2006. december
Az amszterdami repülőtéri hatóságok egyszerre 32 kábítószerfutárt vettek őrizetbe a Bissauból Casablanca érintésével
Európába érkező repülőgép leszállását követően, közülük 28-an nigériai állampolgárok voltak.
2006. december 30.
A spanyol parti őrség egy Marokkóból érkező motorcsónakra lett figyelmes, amelyre a nyílt vízen egy dél-amerikai kereskedelmi
hajóról ismeretlen eredetű árut raktak át. A járőr megérkezésekor a három tonnára becsült kokainszállítmány egy
részét a tengerbe dobták, de 1,8 tonnát sikerült lefoglalni. Az akcióval összefüggésben 28 főt vettek őrizetbe.
2007. június 21.
A spanyol hatóságok leszállásra kényszerítettek egy azonosítatlan kisgépet a Kanári-szigeteken. A repülő feltehetően Mauritániából
indult, fedélzetén 800 kg kokaint szállított.
2007. június 27.
A helyi halászok értesítették a szenegáli csendőrséget, hogy a fővárostól délre fekvő Mbour faluban ismeretlen halászhajót
vetett partra az erős hullámzás. A fedélzeten 50, egyenként 24 kg-os zsákot találtak kokaintéglákkal. A helyi lakosok elmondása
szerint a hajó motorja elromlott, a kapitány és a személyzet pedig szerelő keresésére indult a parti településeken.
2007. június 30.
Három nappal később Mbour közelében egy kétszintes tengerparti lakóház udvarán találtak 1,25 tonna kokaint. A kertben
egy használaton kívüli gumicsónakkal letakart betonteknőben 51 zsák, az ismeretlen halászbárkán talált kokainnal azonos
csomagolású és minőségű kábítószert találtak. Hét személy, köztük három latin-amerikai férfi és egy francia nő került előzetes
letartóztatásba. Az elkobzott kokaint tavaly augusztusban nyilvánosság előtt elégették, a vizsgálat jelenleg is tart.
2007. július
A gambiai fővárosból Amszterdamba induló charter-járat felszállásakor a helyi hatóságok nyolc utast vettek őrizetbe kábítószer-
csempészet vádjával. A repülőgép megérkezésekor a holland hatóságok további nyolc utast tartóztattak le, kivétel nélkül
mindegyikük nigériai állampolgár volt.
2007. július 10.
Venezuelában még felszállás előtt, rakodás közben tartóztatták le egy magánrepülőgép teljes személyzetét. A 2,5 tonnányi
szállítmány Sierra Leonéba indult.
2007. május 1.
Összesen 630 kg kokaint találtak a mauritániai hatóságok annak a kétmotoros kisgépnek a fedélzetén, amely a GPS adatok
tanúsága szerint Venezuelából indult. A Nouadahibou repülőterére érkező Cessna-441 pilótái a rendőrök elől menekülve
hirtelen felszálltak, majd későbbiekben egy közúton kényszerleszállást hajtottak végre. A személyzetnek nyoma veszett.
(Két hónappal később, egy szervezett
