Suha György - Az első magyar Teleki Sámuel emlékexpedíció
Suha György - Az első magyar Teleki Sámuel emlékexpedíció
Suha György - Az első magyar Teleki Sámuel emlékexpedíció
Suha György - Az első magyar Teleki Sámuel emlékexpedíció
Suha György - Az első magyar Teleki Sámuel emlékexpedíció
Suha György - Az első magyar Teleki Sámuel emlékexpedíció
Suha György - Az első magyar Teleki Sámuel emlékexpedíció
Suha György - Az első magyar Teleki Sámuel emlékexpedíció
Suha György - Az első magyar Teleki Sámuel emlékexpedíció
Suha György - Az első magyar Teleki Sámuel emlékexpedíció
Egyetemistaként senki sem gondolhatja, hogy egyszer a
tudománytörténet része lesz. Még ha nem is a legfontosabb
fejezetekben, hanem annak „kis színes” rovataiban.
Pedig a nyolcvanas évek közepén az Eötvös Loránd
Tudományegyetem hallgatóinak kezdeményezése, az 1987-es
Teleki Sámuel Emlékexpedíció mára a hazai afrikanisztikai kutatás
történetének részévé vált. A nagy lelkesedéssel előkészített
utazás a szocialista Magyarország afrikai érdeklődésének egyik
legkülönlegesebb példája, hiszen annak ellenére, hogy a hazai
tudományos élet egy része nem nézte jó szemmel a szervezkedést,
mégis saját ötlet alapján, saját erőből valósult meg. Bár
valódi tudományos eredmények nem születtek, a résztvevők
számára mégis óriási élményt, igazi afrikai terepmunkát jelentett
a nagy utazás. Több mint húsz év távlatában érdekes kísérlet
felidézni a kiválóan dokumentált Teleki Sámuel Emlékexpedíció
legfontosabb mozzanatait, a korabeli szervezési módszereket és
magát a Nagy Utazást...
Huszonh ét hóna p „J övőre lesz száz éve annak, hogy Teleki Sámuel
magyar vadász és utazó bejárta Kelet-Afrika fehér
ember által addig nem ismert tájait. Kísérletet tett
arra, hogy meghódítsa a Kilimandzsárót, de a csúcs
előtt ötszáz méterrel visszafordulásra kényszerült. Felfedezte
a Viktória (sic.) és a Rudolf tavat és a róla elnevezett vulkánt.
Azóta is ez az egyetlen magyar név Afrika térképén.”1 Ezekkel a
mondatokkal vezette be a Teleki Sámuel nyomában indított első
magyar expedíciót a nyolcvanas évek meghatározó fővárosi sajtóorgánuma,
az Esti Hírlap.2
Az MSZMP Budapesti Bizottsága és a Fővárosi Tanács félig-meddig
hivatalos lapjaként, de funkciója szerint bulvárlapként megjelenő
újság több mint negyedmilliós példányszámban adott hírt arról, hogy
a közelgő Teleki-centenárium alkalmából budapesti egyetemisták
Afrika távoli, egzotikus országaiba terveznek utazást.
Húsz év távlatából egy ilyen bejelentésnek egészen más volt a
hatása, különösen annak tudatában, hogy a magyar átlagpolgár
számára ekkor egy nyugat-európai utazás, esetleg egy amerikai
rokonlátogatás jelentette a nagy utazás élményét. Afrikába eljutni
csak a tudósok, politikusok, újságírók, sportolók privilégiuma
lehetett. Egyszerű halandó csak álmodhatott a fekete kontinens
varázsáról.3
„A napilapok rendszeresen tudósítottak
az előkészületekről, néhány újságíró szinte
személyes ügyként kezelte, szívén viselte a
kezdeményezést.”
Az idézett cikkben az olvasó tudomást szerezhet arról, hogy az
Eötvös Loránd Tudományegyetem nyolc földtudománnyal és
földrajzzal foglalkozó4 hallgatója által szervezett Teleki Emlékexpedíció
mellett előkészítés alatt áll az ún. „Magyar Tudományos
Afrika Expedíció” is. A diákexpedíció nevében nyilatkozó Hámos
István és Bezdán Sándor5 a beszélgetésben elmondta, hogy
tanáraik kezdeményezését ismerik, de az emlékexpedíció célkitűzései
különböznek az oktatók, tudósok „tudományos expedíciójától”.
A két utazás hasonló jellege, elnevezése, az érintett
tudományterületek átfedése a későbbiekben számos konfliktust
okozott, annak ellenére, hogy a diákok által6 előkészített Teleki
Emlékexpedíció időben megelőzte, kommunikációs menedzselésének
színvonala pedig jelentősen meghaladta a „tudományos”
jelzőt büszkén viselő másik utazást.
A saját erőből előkészített projekt – Hámos nyilatkozata szerint –
a geofizikai kísérletek, megfigyelések mellett, tudománytörténeti
kérdések tisztázását valamint a Teleki-életmű megismertetését
is célul tűzte ki.
A szervezők a legnagyobb segítséget az akkori magyar járműipar
zászlóshajójaként ismert gyártól, a székesfehérvári IKARUS-tól
remélték. Az előzetes megbeszélések szerint a gyár speciális
felszereltségű, „terepjáró” buszt7 bocsát az expedíció 15 ezer
kilométeresre tervezett útjának rendelkezésére.
Az IKARUS gyár bevonása az utazás előkészítésébe szenzációs
ötletnek bizonyult. A visszaemlékezések és a dokumentumok
tanúsága szerint a javaslat az egyik résztvevő, Lévay Örs
Tanulmány
82 emlékexpedíciSuha György • Az „első” magyar Teleki Sámuel emlékexpedíció Az expedíció egyik támogatója
emlékexpedíciSuha Suha György • Az „első” magyar Teleki Sámuel emlékexpedíció 83
kezdeményezése volt, ő közeli ismerőse, Vadnai Zoltán8 segítségével
meggyőzte a társaság vezetését az ötlet kivitelezhetőségéről.
Nagy Gábor akkori vezérigazgató 1986. január 29-én
írásban tájékoztatta az expedíció szervezőit a vállalat kedvező
hozzáállásáról.
A utazás előkészítése ekkor már közel fél éve tartott. Az adminisztrációs
munkát a szerzővel egyetemben Vincze Attila, az
ELTE térképész szakos hallgatója irányította. Az aprólékos
levelezést mintaszerű ügyvitel, iktatási rendszer bevezetése jellemezte.
A Teleki Sámuel Emlékexpedíció Szervező Bizottsága
a budapesti Józsefváros egyik lakótelepi lakásában működött
egyetlen telefonvonalat használva. A szervezés későbbi szakaszában
a kommunikáció a Budapesti Műszaki Egyetem műszaki
fejlesztési szervezeti egységének szívességből hozzáférhető
telexállomásán9 keresztül folyt.
A precíz dokumentálásnak köszönhetően rekonstruálható, hogy
a támogatók megkeresése – mai fogalommal az út szponzorainak
felkutatása – 1985. november 25-én kezdődött. Ekkor több
mint száz nagyvállalat, köztük a szocialista gazdaság nagyágyúi,
számos „impex”, állami cég első számú vezetői kaptak névre
szóló levelet.
Az alapos előkészítés vagy a megkeresés újszerűsége – kedvező
fogadtatásra talált. Az első pozitív válasz a Centrum Áruházaktól
érkezett tízezer forintos készpénztámogatás formájában,
ezt követte a Vegyépszer, a Sportpropaganda Vállalat érdemi
érdeklődése és a Budalakk támogatása. A szervezők ugyanakkor
levélben fordultak a politikai élet képviselőihez is, megkeresték
a Hazafias Népfront, az MHSZ, az MSZMP, a KISZ,
a Magyarok Világszövetsége és az Állami Ifjúsági Bizottság vezetőit
is. Levelet kapott a Magyar Népköztársaság összes érintett
nagykövetsége, az érintett budapesti külképviseletek, továbbá a
témához kapcsolható külföldi cégek, a Michelin, a Lonely Planet,
az Agfa, a Fuji, az Eszperantó Szövetség elérhető tisztségviselője.
A levéláradat elérte a közlekedési cégeket – a MAHART-tól
a Főtaxi-ig – a légitársaságokat és a múzeumokat is.
Ma már szinte kideríthetetlen, hogy mit vártak a szervezők a VIII.
kerületi Tanács Végrehajtó Bizottságától, a Szovjetunió Nagykövetségétől
vagy a Munkásőrségtől, de tény, hogy az iratok szerint
az ezret is meghaladta az elküldött megkeresések száma.
Az eredmény nem maradt el, néhány hónapos „alapozás” után
többek között az Alkaloida, az Ipari Reklám és Propaganda Vállalat,
a Kohászati Gyárépítő Vállalat, a LAMPART, az S Modell,
az Olympos, a HUNGEXPO pénzt11, a Fővárosi Sütőipar, a győri,
pápai és komáromi húsüzem, a Paksi Konzervgyár, a budapesti
Tejipari Vállalat pedig élelmiszereket ajánlott fel.10 A Dunaferr
természetben segített, a Szegedi Kenderfonó egyedi sátrat gyártott.
A Magyar Posta emlékbélyeget nyomott, a Magyar Autóklub
ingyenes, biankó vámdokumentumokkal (’carnet de passage’)
és tanácsadással segített, az Állami Ifjúsági és Sporthivatal,
valamint a KISZ KB anyagilag is támogatta a kezdeményezést.
A Berlitz-től útikönyvek érkeztek, a szervezőmunka megkoronázásaként
pedig a Magyar Nemzeti Bank önálló valutakeretet
biztosított az egyetemistáknak, míg a Külügyminisztérium intézte
a vízumok beszerzését, a Művelődési Minisztérium pedig a közigazgatási
lépések megtételében segített. Mindezt közel négy
hónap alatt.
Az expedíció leendő tagjai vállalták, hogy kipróbálják és tesztelik
az akkoriban újdonságnak számító polifoam matracokat, a Fővárosi
Vízművek pedig megbízást adott a svájci Katadyn vízszűrők
extrém körülmények közötti kipróbálására is. A Malom- és Sütőipari
Kutatóintézet a magyar gabonafélék trópusokon történő
elkészítésének tapasztalatait12 várta a diákoktól.
A szocialista nagyvállalatok pozitív hozzáállását jól jellemezte a
Lampart Vállalat ajánlata: a diákokkal fizetés ellenében munkaszerződést
kötött a vállalat szudáni kintlévőségének13 behajtása
érdekében. Ez a szerződés persze csupán ürügyként szolgált a
valuta napidíjak kifizetésére, ugyanis a cég reklámkerete kimerült,
de az ötletet a vezérigazgatóság mindenképpen támogatásra
méltónak ítélte.
1986 közepén már szinte minden rendelkezésre állt, megszületett
a megállapodás az IKARUS-szal, a gyár egy IK 250-59-es
széria autóbusz átalakítását és két14 buszvezető biztosítását
vállalta.
Teleki Expedíció vs. Teleki Expedíció A visszaemlékezések szerint a szervezők kissé előre
szaladtak, hiszen az utazás technikai tervezésén túlmenően
valódi, mély szakmai tartalommal ekkor még
nem töltötték meg a programot. Annak ellenére, hogy
szakmai biztatást sokaktól kaptak, Kákosy László egyiptológus
professzor levélben ígérte támogatását, Meskó Attila professzor,
az ELTE Geofizika Tanszék, és Klinghammer István professzor
a Térképtudományi Tanszék akkori vezetői pedig maximális
jóindulattal, segítő szándékkal viszonyultak a kezdeményezéshez.
Ennek példája, hogy a résztvevők nyári terepgyakorlati
kötelezettségét mindkét egyetemi tanár „beszámította” az afrikai
utazásba.
Balogh János Kossuth-díjas akadémikus, az ökológia és a zoológia
köztiszteletben álló idős professzora többször és rendszeresen
fogadta a hallgatókat, szinte különórákat tartva nekik a
természettudományi terepmunka15 gyakorlatából. A felkészülés
keretében a csapat két tagja az ELTE mellett a Gödöllői Agrártudományi
Egyetemen hallgatott talajtani és trópusi mezőgazdasági
ismereteket. Az előkészületek között az erdélyi Sáromberke felkeresése
sem maradt ki, három leendő résztvevő utazott Romániába,
az egykori Teleki-emlékek személyes megismerésére.
84 emlékexpedíciSuha György • Az „első” magyar Teleki Sámuel emlékexpedíció A tudományos élettel való együttműködés nem volt zavartalan.
Az ELTE Afrika Kutatási Programja nem is válaszolt a hivatalos
megkeresésre, a Természetföldrajzi Tanszék fiatal adjunktusa
pedig egyenesen lehetetlennek nevezte a vállalkozás egyik célját,
Szudán szárazföldön történő elérését. Indulatos kirohanása
mindegyik résztvevő számára meglepetésként hatott. Ekkor már
ismert volt a tény, hogy oktatók-kutatók egy későbbi időpontban,
nagyobb költségvetéssel, hasonló elnevezéssel16 indítanak egy
másik Teleki-expedíciót, s mint kiderült, a geográfus ennek lett
volna aktív résztvevője.17
A feszültség oka kevésbé volt személyhez köthető, inkább abban
nyilvánult meg, hogy a diákok gyorsabban és hamarabb érték
el a potenciális szponzorokat és a hatóságokat, mint a szakemberek.
Zavart okozott, hogy ki is valójában az első, az igazi
Teleki Expedíció képviselője. Az időbeli elsőség egyértelműen
az egyetemistáké volt.
A kezdeményezéssel szemben gerjesztett rosszindulat két
esetben vált kézzelfoghatóvá. Az egyetemisták ellen „névtelen”
feljelentés érkezett a Budapesti Rendőrfőkapitányság Gazdaságvédelmi
Osztályára deviza-bűncselekmény gyanújáról. Egy
rövid rendőrségi meghallgatást követően a gyanú alaptalannak
bizonyult és az ügyet18 lezárták.
Két évtized távlatából sem hagyható szó nélkül azonban a Magyar
Földrajzi Gyűjtemény vezetőjének az expedíció hazatérését
követően a szervezőknek írt kétoldalas, címeres bélyegzővel
ellátott, hivatalos levele19, melyben a közpénzek elszámolását,
a „vállalati, tanácsi anyagi források” átláthatóságának fontosságát
részletezi. Ebben a kioktató hangnemű megkeresésben szó
esik még „szélhámoskodás, felelőtlen szájhősködés méltatlan
gyanújába eső” egyetemistákról, valamint megfogalmazza azt
a kérést, hogy „[a szervezők]… szíveskedjenek megküldeni…
a Teleki család bármely tagjának írásos hozzájárulásáról készített
xerox-másolatot, mely szerint a… [vállalkozás]… Teleki Sámuel
leszármazottai valamelyikének tudtával és beleegyezésével
viselte a nagy utazó nevét.” Ez a tudománytörténeti érdekesség
húsz éves távlatból is pontosan jelzi: nem övezte osztatlan szakmai
szolidaritás az egyetemisták kezdeményezését.
Professzioná lis sajtómunka Az utazás nyilvánossága – mai szóhasználattal élve,
PR-tevékenysége – minden várakozást felülmúlt.
A napilapok rendszeresen tudósítottak az előkészületekről,
néhány újságíró20 szinte személyes ügyként
kezelte, szívén viselte a kezdeményezést. Egyikük, Dalia László
a Vasárnapi Hírek21 hasábjain 1985 decemberében adott az
elsők között hírt a kezdeményezésről.
A kommunikációs áttörést a vezető politikai napilap, a Népszabadság
közlése jelentette. A nagy olvasottságú, szombati számok
egyikében az MSZMP vezető sajtóorgánuma22 féloldalas interjút
közölt Bencsik Gábor tollából „…és most: diákexpedíció” címmel,
az eredeti Teleki útinapló három reprodukciójának illusztrációja
felhasználásával.
Hetekkel később az Esti Hírlap már idézett cikke tette széles
körben ismertté a kezdeményezést. A sajtóérdeklődés megindult,
számos rádiós interjúra került sor, egyoldalas cikket közölt
az Egyetemi Lapok, az ELTE rangos újságja23 is. „Samu Gróf
nyomában” címmel a Világ Ifjúsága24 is nagy riportot tett közzé.
Médiaérdekesség, hogy a diákexpedíció számos civil drukkere
olvasói levelekben is kifejezte elismerését. Így történhetett meg,
hogy a Népszabadság egy olvasói levelet idézve25 két héten
belül kétszer is foglalkozott a kezdeményezéssel.
Az aktív kommunikáció második nagyobb hullámára 1986 őszén
került sor, ekkor már a Teleki Expedíció szponzorainak nevei is
feltűntek a politikai napilapok26 írásaiban.
Végre úton A Művelődési Minisztérium Nemzetközi Osztályára eljuttatott,
1987. október 27-én kelt úti jelentés27 szerint az
expedíció Z-0894 rendszámú speciális autóbusza 27
hónapos előkészítés után a tervezettnek megfelelően,
1987. június 8-án indult el a Budapest Kongresszusi Központ parkolójából28,
majd rövid dunaújvárosi és szegedi sajtótájékoztató
után Röszkénél hagyta el az országot. A résztvevők másnap
Belgrádban a jordán nagykövetségen megkapták a jordániai
vízumot, majd Bulgária és Törökország érintésével öt nappal
később beléptek Szíriába29, s onnan Jordániába. Az Ammanban
működő magyar kereskedelmi képviselet vezetőjének30 segítségével
az ottani magyar kolónia kézről-kézre adta a budapesti
egyetemistákat. A MAHART helyi képviselője előkészítette
a június 20-i kompátkeléshez szükséges dokumentumokat,
a kényszerű várakozás napjai alatt a Jordan University rektora31
ünnepélyesen fogadta az expedíciót és mód nyílt a diákokkal,
oktatókkal történő személyes találkozásra is. A jelentés külön
kitér a jordániai egyetem szovjet oktatóival történő személyes
találkozásra is.
Egyiptomba érkezve megkezdődött a szakmai munka: a Sínaifélsziget
földtani struktúráinak dokumentálásával, a terepen
kőzet- és ásványgyűjtéssel, fényképezéssel telt az út az egyiptomi
fővárosig. Kairóba érkezve a Magyar Népköztársaság
Nagykövetségének fiatal konzulja segítette32 az időközben lejárt
szudáni vízum meghosszabbítását, illetve a visszaúti jordán
vízum beszerzését. Némi időveszteséggel járt, hogy kiderüljön:
valóban van-e lehetőség a szudáni határ szárazföldi átlépésére.
A Magyar Autóklub elnökének ajánlólevele alapján az ’Automobile
Club of Egypt’ megerősítette, hogy speciális engedéllyel ugyan,
de átjuthat az expedíció Szudánba.
emlékexpedíciSuha Suha György • Az „első” magyar Teleki Sámuel emlékexpedíció 85
Simon Wintermans, a csapat holland tagja – aki az út végére
szinte kifogástalanul elsajátította a magyar nyelvet – felvette a
kapcsolatot hazája kinti képviseletével, és ő is hasonló információkat
kapott. A várakozás alatt újabb nehézség jelentkezett:
a Prágában kiadott etióp vízum amhara nyelvű bejegyzése lejárt,
így ennek meghosszabbítása is külön időveszteséget okozott.
Etiópia kairói konzulátusa csak a diplomáciai testület magyar
doyenje, Dr. Simonyi Ernő nagykövet személyes közbenjárására
adott ki szárazföldi beutazásra jogosító vízumot.
Az intenzív sajtókommunikáció közben tovább folyt: az MTI tudósítója
június 29-én Budapestre leadott telexe alapján az expedíció
az esti órákban, teljes felszereléssel – köztük új kiegészítő
olajtartállyal, friss élelmiszerekkel – délnek indult Szudán felé.
A kairói hivatalos tájékoztatás szerint a szárazföldi engedélyt az
egyiptomi katonai elhárítás déli területi parancsnoka Asszuánban
adta volna ki néhány napos várakozás után. Miután a szervezés
kezdeti szakaszában látszott, hogy ez a dokumentum minden
erőfeszítés ellenére igen nehezen megszerezhető, ezért a
szervezők alternatív változatként az Asszuán-Wadi Halfa hajóút
lehetőségét sem zárták ki, olyannyira, hogy előzetes levélváltás
is történt az illetékes hajótársasággal. A pesszimizmus indokolt
volt, hiszen a helyszínen egyértelművé vált, hogy a két ország
közötti feszült politikai helyzet miatt – Nimeri volt szudáni elnök
Egyiptomban kapott menedéket, jelentős határmenti csempészet
zajlott a két ország között stb. – az expedíció nem kaphat
engedélyt a szárazföldi beutazásra. Egyedüli megoldásként
maradt tehát az autóbusz behajózása. Vélhetően senki sem gondolt
arra, hogy az asszuáni gát negatív környezeti hatásain túl
más jellegű károkat is okozhat. Pedig ez történt, hiszen a vízszint
mesterséges szabályozása miatt a komp behajózási szintje (ún.
’rámpaszint’) és a közút között a magasságkülönbség meghaladta
a 30 métert. A gát elkészülte előtt ilyen gond sosem volt,
de ebben az évszakban az IKARUS hajóra emelése csak elvben
volt lehetséges. A műszaki feladat a szükséges daru hiányában
megoldhatatlannak látszott, a résztvevőket azzal biztatták, hogy
80-90 nap múlva vízszint a kellő mértékre emelkedik, és a busz
akadálytalanul rágurulhat a hajóra.
A résztvevők számára ekkor vált nyilvánvalóvá, hogy a projekt
a korábbi terveknek megfelelően nem folytatható, alapjaiban új
megoldást kell találni a szubszaharai térségbe történő eljutásra.
Az expedíció legnagyobb ellensége az idő volt, hiszen a tartaléktervek
bármelyike lényeges időveszteséget okozott volna.
A megoldás keresésében egyebekben messzemenően együttműködő
egyiptomi hatóságok33 által javasolt módszer – az autóbusz
Szuezből Port Sudan-ba történő vörös-tengeri szállítása
– hetekig eltartott volna, ráadásul a költségvetés szűkössége
miatti kivitelezhetősége is komolyan kérdésessé vált. Nehezítette
a helyzetet, hogy július 17-vel a szudáni vízum – immár
a második – lejárata is közelgett, így sürgősen dönteni kellett.
Az egyiptomi bürokrácia rengetegében lassan már otthonosan
mozgó magyar egyetemisták egy része – kihasználva Alsóés
Felső-Egyiptom szinte összes közútjának alapos bejárását –
elvégezte a rendelkezésre álló közúti térképek adatkorrekcióit,
illetve a ’Guide Transafrique’ és a jellegében hasonló német
nyelvű itiner-útikönyv, „Durchafrika” egyiptomi fejezeteinek
kiegészítéseit, aktualizálásait.34
A jövőt illetően a magyar nagykövetség is tanácstalan volt,
a kairói Külügyminisztériumban a papírok rendre elvesztek,
ugyanakkor az országnak a parti úton történő elhagyására jogosító
fővárosi engedélyt a déli katonai hatóságok nem fogadták el,
így egyértelművé vált, hogy az autóbusz a két gépkocsivezetővel
és Kármán Balázzsal visszafordul Budapestre. Az otthoni sajtó
figyelme mellett35 a többiek 36 Egyiptomban töltött nap után
hajóra szálltak Asszuánban.
emlékexpedíci86 Suha György • Az „első” magyar Teleki Sámuel emlékexpedíció Végre fekete Afriká ban
– kom promi sszumokka l Az expedíció résztvevői kalandos észak-szudáni
hajózás, autózás és vonatozás után Wadi-Halfából
a szudáni fővárosba, Kartúmba érkeztek. A városban
kihirdetett rendkívüli állapot, az állandó éhezés,
az Omdurman felől folyamatosan hallható fegyverropogás gyakorlatilag
lehetetlenné tette a szárazföldi továbbjutást. A szocialista
országok együttműködése azonban hibátlanul működött.
Simonyi Ernő kairói nagykövet felhívta csehszlovák kollégáját
és kérte, segítsen a magyar egyetemistáknak. A testvéri Csehszlovákia
nagykövetét Ladislav Lengyelnek hívták és csallóközi
származású (cseh)szlovákiai magyarként minden lehetséges
segítséget megadott a kiéhezett, lesoványodott budapesti fiataloknak,
akik egyébként még mindig töretlen lelkesedéssel tervezték
a következő útszakaszokat. Az állapotokra jellemző, hogy
Lengyel nagykövet egyedül képviselte országát, a személyzetet
már evakuálták, telex- vagy telefonkapcsolatot létesítése szinte
lehetetlen volt. Repülőjegyhez jutni komoly kihívást jelentett, az
árakat több száz százalékos infláció emelte.
Az anyagi források szűkössége nem tette lehetővé, hogy mindenki
tovább repülhessen, így rövid, konszenzusos egyeztetés
után az expedíció hat tagjából csak ketten, Simon Wintermans
és Bezdán Sándor folytathatta az utat, a többiek – Hámos
István, Lévay Örs, Suha György, s Vincze Attila – további egy
hetes várakozás után, a Swissair Johannesburgból közlekedő
heti járatának szudáni technikai leszállását kihasználva, Athén
és Zürich érintésével augusztus 9-én hazarepültek Budapestre.
Négy nappal később megdőlt a kartúmi kormány és a fegyveres
harcok kiterjedtek a főváros egészére.
„...az expedíció hat tagjából csak ketten,
Simon Wintermans és Bezdán Sándor
folytathatta az utat”
Teleki nyomá ban Az igazi expedíció valójában augusztus 10-én kezdődött.
A megmaradt két utazó Nairobiban kapcsolatba
lépett a magyar nagykövetséggel36, majd autóbusszal
Dar es Salaamba, onnan Zanzibár szigetére utaztak.
A szárazföldre visszatérve az utazás az eredeti terveknek megfelelően
folytatódott, Sándor és Simon autóbusz híján terepjárókkal,
tömegközlekedési eszközökkel, autóstoppal jutottak el a
Pangani folyó völgyébe, Teleki Sámuel eredeti expedíciójának
kiindulási helyére. Folyamatos észak-, északnyugati irányú haladással
aztán a Kilimandzsáró megmászása következett. A Kibo
legyőzését követően Simon belázasodott, így a program végrehajtása
újabb késedelmet szenvedett. Rövid mombasai kitérő, a
tartózkodási engedélyek ismételt meghosszabbítása után a Mt.
Kenya megmászása következett.
Az előkészítés során többszöri levélváltásra került sor az egyetemisták
és J. M. Brown angol író között, aki akkor már évek óta
dolgozott Észak-Kenya történetét feldolgozó könyvén, amelyben
több fejezetet szánt Teleki Sámuel utazásának. Az író kérésének
megfelelően az expedíció résztvevői magukkal vitték és
átadták a Teleki-napló kéziratának másolatát és az egyes részletek
fordításával, magyarázatok írásával járultak hozzá a könyv
elkészüléséhez.
A lelkes angollal való együttműködés eredményeképpen sikerült
megszervezni a Teleki alaptábor helyszínének és a lerombolt
Teleki-ház felkeresését, dokumentálását. A kalandot folytatva
Baringo-Loiyngalani felé, az utazás eredeti célját teljesítve
Sándor és Simon három hét alatt eljutott a Rudolf-tóhoz és a
Teleki-vulkánhoz is. Lodwar településen – amely az eredeti út
legfontosabb északi állomása volt – több napot töltöttek. Végső
hazautazásukra Róma érintésével, az indulás után szinte pontosan
négy hónappal, október 6-án került sor. A ferihegyi repülőtéren
a szülők és az expedíció korábban hazatért résztvevői
fogadták nagy ovációval a „Telekis” fiúkat.
Suha György • Az „első” magyar Teleki Sámuel emlékexpedíció 87
Igen, megcsiná ltuk! Távirati stílusban körülbelül ez volt a Teleki Emlékexpedíció
végjátéka. Ha nem is mindenki részvételével, ha nem
is IKARUS-szal, ha nem is az eredeti terveknek megfelelően,
de végül siker koronázta az erőfeszítéseket.
Senkiben nem maradt kudarcélmény, felejthetetlen emlékekkel
teli, nagy kaland volt minden résztvevő számára az utazás. Ami
az igazi, publikált tudományos eredményeket illeti, azokkal valóban
adós maradt az expedíció. Ennyiben jogos lehet a kritika.
Hazatérés után mindkét résztvevő számos előadást, élménybeszámolót
tartott, ehhez az ELTE minden segítséget megadott.37
A sajtóérdeklődés óriási volt, a Magyar Nemzet38 „Sikerrel végződött
az első Teleki Sámuel-emlékexpedíció” címmel, Samu
gróf ismert fényképével összegezte a diákok szervezőmunkáját,
az ELTE Egyetemi Lapja39, külön egyoldalas mellékletet szánt a
hazatérésnek, Bezdán Sándor szülővárosában pedig fényképes
híradás40 jelent meg „Itthon a Teleki expedíció” címmel.
A sikerélményt az a tény adta, hogy néhány huszonéves fiatal,
saját erőből képes volt megtervezni és létrehozni egy olyan utazást,
amelynek médiavisszhangja már az indulás előtt jelentősen
elnyomta a konkurens, tudományos expedíció sajtóját. Pályakezdőként
megtanulták kezelni a nyilvánosságot, meggyőzték
a politikai döntéshozókat és betekintést nyertek a gazdasági élet
működésébe. Azt húsz év távlatából sem lehet vitatni, hogy a
szervezés, előkészítés minden képzeletet meghaladó módon jól
sikerült. A lebonyolítás akadozott ugyan, de nehéz lenne ennek
összes okát az egyetemistákra hárítani. Segítőkész volt ugyanakkor
az állami adminisztráció, hatékony a külügyi képviseleti
rendszer. A Teleki Sámuel Emlékexpedíció társadalmi támogatásához
sem férhet kétség. Ehhez persze kellett a kései nyolcvanas
évek Magyarországának várakozással teli légköre…
jegyzetek
1 Esti Hírlap, 1986. február 4., Pallagi Ferenc: Ikarus – Teleki
nyomában?
2 Az eredeti helyesírás szerint “Esti hírlap”.
3 Borsos Balázs és Móga János az ELTE TTK két hallgatója 1984.
november 18.-1985. május 14. között tanulmányút keretében eljutott a
Teleki-vulkánhoz, így az igazi „elsőség” egyértelműen az övék.
4 Csak pontosításképpen: az expedíció hét egyetemista tagjából négyen
geofizika szakosok, egyikük térképész. A nem ELTE-sek közül egy
leendő agrármérnök és egy közgazdász is a csapat tagja volt.
5 A cikkben helytelenül Hámori, illetve Berdán nevek szerepelnek.
6 A kezdetekkor még Andrássy Péter orvostanhallgató és Kozma Tibor
geológushallgató is az utazó csoport tagjaként szerepelt, részvételükre
végül nem került sor.
7 Ilyen modell sohasem létezett a gyár kínálatában, végül egy IK
250-59-es szériabusz átalakított verziója indult útnak. A szóbeszéd
szerint a hazautazást követően a buszt visszaalakították és új járműként
a Szovjetunió budapesti nagykövetségének értékesítették.
8 Jelenleg is az IKARUS Járműgyártó Rt. Vezérigazgatója.
9 225931 muegy h
10 Külön érdekesség, hogy a támogatások egy része a szerző édesanyjának
OTP-nél vezetett, 218-98086-516-4946 számú csekkszámlájára
érkeztek, hiszen a szervezőbizottság nem volt jogi személy. Hasonló
okokból vált támogatóvá az ELTE KISZ TTK Bizottsága, amely lehetővé
tette a szervezet bankszámlájának használatát.
11 A lista korántsem teljes, a Rákospalotai Növényolajgyár étolajat, a
Gyermelyi Tésztagyár saját termékeit, a Kabai Cukorgyár postán (!)
20 kg kristálycukrot küldött, a Szarvasi Tangazdaság 32 kg, újdonságszámba
menő terméket, zacskós gyors rizst ajánlott fel.
12 Részletes úti jelentés született, az expedíció során szójaliszt, krumplis
tésztapor, búzacsíra, búzakorpa és fánkpor is színesítette az étkezést:
Gabonaipari Híradó, 1988/1.sz. 3.old.
13 Valamivel több mint 17000 amerikai dollár értékű zománcozott áru,
fürdőkádak és edények árát kellett volna behajtani…
14 Valójában három fő készült fel, Lovrek Zoltán és Hollós Géza
résztvettek az expedíción, míg Csuti Bálint tartalék maradt.
15 Ezeket az egyeztetéseket Hámos István szervezte.
16 Magyar Tudományos Afrika Expedíció, 1988.
17 Képes7 Hetilap 1987/36 szám, 1987. szept.6. ‘Újra Teleki nyomában’ c.
interjú stílusa ékes bizonyítékokkal szolgál a feszültségről, erre a diákok
részéről a rákövetkező számban megjelent olvasói levél reagált.
18 A feljelentő neve egyébként később, némi KISZ-es politikai „nyomás”
hatására kitudódott, de a jelenleg is tudományos pályán lévő személy
megnevezésétől eltekintünk.
19 1987. október 30-án kelt, 192/87 ügyszámú levél.
20 Bencsik Gábor, Dalia László, Polgár Gyula és sokan mások.
21 VH, 1985.dec.1. 4.o.
22 Népszabadság, 1986.jan.18. 20.o.
23 Egyetemi Lapok, 1986. marc.24.
24 40. évf. 4.sz..15.o.
25 Kálmán Gyula (Csorna) olvasói levele, 1986.febr.1.
26 Esti hírlap, 1986.nov.11.és 12., Népszava, 1986.nov.14., Magyar Nemzet,
1986.nov.14.
27 Az elosztó szerint Pusztay János, Molnár Zsolt részére, valamint a
Külügyminisztériumban Juhász Ernő számára.
28 Népszabadság, 1987.jún. 9. 9.old., MTI híradás, Esti Hírlap ua., Képes
Újság 1987. jún.20., Magyarország 1987. jún.7., Vasárnapi Hírek, 1987.
jún.7.
29 A sietség oka egyszerű volt: Szíriában a kötelező valutaváltástól
csak akkor lehetett mentesülni, ha az utazó 24 órán belül elhagyta az
országot.
30 Nemere László ideiglenes ügyvivő.
31 Dr. Abdul Sallam Al-Majali.
32 Dr. Busztin György később a Magyar Köztársaság indonéziai
nagykövete.
33 Az együttműködést nagyban segítette Foud Hamdy budapesti egyiptomi
nagykövet arab nyelvű támogató levele, amely szinte minden ajtót
megnyitott.
34 Az út évekig a legpontosabb referenciákat adta Kelet-Egyiptom közútjairól,
és a szolgáltatott adatokat a Michelin egyiptomi térképének
korrekciójában is felhasználták.
35 Többek között Délmagyarország, 1987. június 29. 6.old. „Négy kerékkel
a sivatagon át ..?”, Népszabadság, 1987.aug.9.
36 Ágoston Béla ideiglenes ügyvivő.
37 Többek között Bezdán Sándor 1987. november 16-án ‘Teleki Sámuel
nyomában az Egyenlítő vidékén’ címmel tartott előadást a TTK Őslénytani
Tanszékén.
38 1987.nov.17., Tirts Tamás – később a FIDESZ országgyűlési képviselője
– tollából.
39 Bóta Gábor: A Teleki-túra tanulságai, 1987.
