• szerkesztőség
• publikon kiadó
• partnereink

Ezzel a szlogennel (The Gambia – Smiling coast of Africa) fogadja az ideérkezőt e kicsiny afrikai ország, a nyugat-európai turisták egyik kedvelt célországa. A furcsa alakú terület (néhol tényleg derékszögű vonalzóval húzták meg határait a volt gyarmatosítók) a kontinens, és különösen a közismerten forrongó nyugat-afrikai térség egyik politikailag stabil, nyugodt helyének minősíthető. A nagyjából 1,7 millió lakosú, 11.300 km2-en elterülő állam 1965-ben vált függetlenné a britektől, akik már 1816-ban helyőrséget hoztak létre a mai főváros, Banjul helyén (akkoriban Brathurst-nek nevezték a települést). A nyelv-alakú ország, követve a Gambia-folyó kanyarulatait számos helyi kultúrának, népcsoportnak nyújtja a békés egymás mellett élés lehetőségét. Mandinkák, volofok, szererek, jolák, fulbék alkotják a mai gambiai nemzetet, és szinte egytől-egyig, mindegy milyen törzsi kultúrából érkezett az adott egyén, identitásának bizonyosan része a sokszor szenegáli vagy más nyugat-afrikai kultúrájú ősök öröksége.

Utunk – amely rögtön az első (utazási) napon hosszabbra sikerült, mint terveztük (Brüsszelben ugyanis még épp a gépbe történő beszállítás előtt derült ki, hogy elromlott egy alkatrész, és cserélni kell!) végül a gambiai főváros nemzetközi repterére vitt bennünket. Itt várt Assan Faal, sofőrünk és kísérőnk, egy végtelenül kedves, angolul (is) kiválóan beszélő, világot látott (az USA-ban dolgozott évekig) fiatalember, Dr. Suha György nagykövet úr szervezésében. Ezúton is köszönet a fáradozásaiért!

Szállásunk kiváló, nyugodtan tudunk ledőlni arra a pár órára, amit regenerálódással töltünk. Maga a hotel (Kombo Beach) britek kezében van, és ez minden ponton vissza is köszön a napi ritmust látva: sok a brit turista, és ők köztudottan azt szeretik, hogy ugyanazt kapják meg, ha külföldre mennek nyaralni, amit otthon a mindennapokban fogyasztanak: full English breakfast, angol csatornák, újságok, sörök, stb. Nekünk a visszavonuláshoz szükséges a megfelelő szállás – ráadásul felszerelésünket (a profi fotózás miatt) is biztonságban kell tudnunk (esténként képeket töltünk, CD-t írunk, tematikusan rendezzük a napi anyagot, élménybeszámolót írunk, stb. És ami elengedhetetlen ahhoz, hogy bírjuk az egész napot: a kiadós reggeli! Mi erre naponta min. 45-50 percet szánunk és végigesszük a teljes kínálatot, hogy aztán este csak vacsoratájban érezzük újból hasunk korgását.

Amit ezen az úton tervezünk: a gambiai mindennapok dokumentálása, interjúk, beszélgetések, fotók segítségével. Több helyre tervezünk cikkeket, tudósításokat összeállítani, és ha minden jól alakul, és lesz elég szponzorunk, jövőre újabb (a 2006-os tanzániai után) fotókiállítást rendezünk egybe, amelyet utána országosan több helyen szeretnénk megmutatni az érdeklődőknek. Természetesen exkluzív riportot közlünk az Afrika Tanulmányok folyóiratban is!

1. nap – november 14., péntek
Assan, a sofőrünk pontosan érkezik – ez picit meglepő, nem ehhez szoktunk Kelet-Afrikában. Én ezt szóvá is teszem, mire ő azt válaszolja, hogy ezen ne lepődjek meg, hisz ő ebből él, és Amerikában megtanulta, a munkát pontosan, időre el kell végezni, különben nem kap pénzt, vagy nem annyit, amennyit kaphatna, ha pontosan, rendesen végzi a munkáját. Assannak egyébként hat gyermeke van egy feleségtől – bár az iszlám törvényei négy hitvest engednének. „Nem tudok többet fenn/eltartani” – nyilatkozza – megértjük.

A napi program Banjul és környékére fókuszál, és hagyva, hadd sodorjon magával az afrikai ad hoc történések sora, sok egyéb izgalomban van részünk. Spontán, több száz kisiskolás gyerekkel fotózkodunk, miközben egy kora fesztivál megnyitójára kaptunk azonnali meghívást. Maga a kora, mint pengetős hangszer az egész kontinensen mérvadó zeneszerszám, és Alagi M’Bye koraművész fejébe vette, hogy iskolát alapítva igyekszik átadni az ősök tudását legalább itt, Gambiában a fiataloknak.

Fantasztikus élmény volt látni időset, gyereket, ahogyan együtt énekelt, miközben többen, szakavatott módon a korát pengették! Az ünnep tiszteletére egy fiatal fiú – persze olyan, aki már tapasztalt annyira, hogy ezt megtehesse – két kecskét vágott le rituálisan, és ennek is szereplőivé váltunk. Mindez a spontaneitás azonban abból az első mélyinterjúból vezethető le, amelyet előre egyeztetett módon (még itthonról, e-mailen keresztül) csinálhattam meg Hassoum Ceesay-vel, a National Museum of The Gambia egyik vezető munkatársával, aki szakmáját tekintve történész. Fiatal, okos fickóként arra vette a fejét, hogy a gambiai nőkről írjon könyvet – pont ebből fakadóan kiváló beszélgetést folytattunk általában a nők helyzetéről, megítéléséről, lehetőségeiről, én magam is kimondottan hangsúlyosan kezelve a kérdést – és amúgy az Afrika Tanulmányok-ban női portré rovatot gondozva…

Kachikally Crocodile Pool

Igazi turista látványosság, viszont látni kell mindenkinek, aki Gambiába érkezik. A hallal jól tele tömött krokodilok egyáltalán nem kíváncsiak az emberekre. Lehet őket simogatni, közöttük járni. Persze, a nagyon picik közé óvatosan kell lépni, mert az anya krokodilok azonnal ugranak és tépnek, azt gondolva, hogy aki közelít, bajt okozhat a kicsinyeknek.

„Frank’s” magyar étterme

A Szabó-Maiksósz házaspár pár éve – Suha György támogatásával – gondolt egyet: Gambiába jönnek Kata lányukkal és vállalkozást indítanak be. Évek múltán a Frank’s jól menő, kedvelt étterem Banjulban – sokan szeretik például az itt sülő egész grillcsirkét, és még többen a magyar ízesítésű marha pörköltet. Érdekes volt hallani, Izabella hogyan látja helyzetüket, jövőjüket ebben a nyugat-afrikai országban!

Bakau kikötője

Az egyik legnagyobb élmény itt ért utol: fiatal halászokkal hosszasan tudtunk beszélgetni életükről, mindennapi munkájukról, arról a kőkemény napi robotról, amellyel fenntartják magukat, családjukat. Bounty és Lamin két nagyon értelmes, nyitott embernek bizonyult, végig vittek minket a parton, és megismerkedésünk után pár perccel leszögezték, hogy élvezik a beszélgetést – én pedig örömködve szögeztem le, hogy az jó, hogy nem azonnal pénzt akartak kérni, stb, stb, azaz, hogy nem részesítettek abban az „inzultusban”, amit nap mint nap átélhet egy Afrikába utazó fehér ember.

Sörözés a magyar tiszteletbeli konzullal
Vacsoránk elköltése után megismerkedtünk Magyarország tiszteletbeli konzul asszonyával, Ozsvári Zsuzsannával, akiről kiderült, a Janus Pannonius Tudományegyetemen végzett ének-zene szakon a nyolcvanas évek végén. Kedves, nyitott hölgyet ismerhettünk meg, aki elhozta magával helyi születésű asszisztensét, aki az elkövetkező napokban velünk utazik majd bizonyos helyszínekre.