Cikkek
Tíz ország kincse – A Nílus
„Egyiptom, a Nílus ajándéka” – hangzik a közismert mondás, mely hűen tükrözi a folyó egykori, s ma sem mérséklődő jelentőségét. A fáraók birodalma a Nílusnak köszönhette gazdagságát, felemelkedését, technikai és tudományos fejlődését, mely később az egész emberi civilizációra hatással lett.
A 6850 kilométeren át kígyózó Nílus
nemcsak az afrikai kontinens, de
egyben a Föld leghosszabb folyója is.
Évezredes jelentőségét hűen tükrözi
az ókori Egyiptom gazdasági és kulturális
életében, illetve annak nyomán
az egész emberiség civilizációs fejlődésében
betöltött rendkívüli szerepe.
Gondoljunk itt csak az öntözéses gazdálkodás
kialakulására, az azzal párosuló
technikai, gondolati, mitológiai és
tudományos fejlődésre, vagy a városi
életmód megszerveződésére. A Nílusmedence
ma tíz országon keresztül
kanyarog, Közép-Afrikától egészen a
Földközi-tengerig. Az éltető édesvíz
azonban nem minden esetben jelent
áldást, az apadó készletekre irányuló
birtoklási törekvések számos esetben
szítottak viszályt.
grafika: Bernadett Arowolo
A folyó nem egyetlen
forrásból
ered. A
hosszabbik Fehér-Nílus, Földközi-tengertől eső legtávolabbi
forrásfolyója a Ruandában fakadó Kagera, amely
a Viktória-tóba torkollik. Onnan aztán már ugandai területen
ömlik ki a Viktória-Nílus, mely a Kyoga-tavon
áthaladva mocsaras tájon folytatja útját. Az Albert-tavat
hátrahagyva a folyam, immáron Albert-Nílus néven éri
el a ma is alig megközelíthető szudáni mocsárvilágot,
majd az ország fővárosa mentén, Kartúmnál egyesül az
etiópiai Tana-tóból eredő, gyors folyású Kék-Nílussal.
320 kilométerrel északabbra a szintén Etiópiában eredő
Atbara ömlik a Nílus-mederbe. E helyen megváltozik
a folyó jellege, zúgók és vízesések váltogatják egymást,
amiatt a Nílus ezen szakasza egészen az Asszuáni-gát építésekor
létrehozott Nasszer-tóig nem hajózható.
Az ókori Egyiptom gazdagságát a nyár végén, illetve
ősz elején, előre kiszámítható időszakban bekövetkező
áradásoknak köszönhette. A földművesek kisebb tározókat
építettek, amelyek segítségével megakadályozták
a Nílus gyors levonulását, felfogva ily módon az öntözéshez
szükséges vízmennyiséget, valamint a tápanyagokban
rendkívül dús iszapi hordalékot. Történészek
szerint az ókori egyiptomiak fejlesztették ki elsőként azt
a technikát, mely segítségével, ugyan időközönként, de
tervszerűen és kezelhetően tudták öntözni a talajt.
A Nílus vizét ma már gátak és öntözőrendszerek
segítségével hasznosítják, amelyek közül a monumentális
Asszuáni-duzzasztógát a legjelentősebb. Az
1971-ben átadott építmény mintegy négy kilométer
hosszan húzódik a két part között. A gátat elsősorban
áramfejlesztés céljából építették, de törekedtek egyúttal
arra is, hogy a Felső-Nílus völgyének vízellátását
függetlenítsék a vízszintingadozásoktól, ezáltal biztosítva
az állandó vízhozamot és lehetővé téve egész
évben az öntözést. A gát, amellett, hogy hasznot hajt,
fontos természetvédelmi problémákat is felvet, mivel
felfogja az ásványi anyagokban gazdag iszapot, így a
korábban a termőföldekre került hasznos hordalék
most a 480 km hosszú Nasszer-tó fenekén rakódik
le. Komoly problémát jelent tehát a kiesett ásványi
anyag pótlása, mely manapság már csak – újabb gondokat
felvetve – permetezéssel, trágyázással és vegyszeres
kezeléssel oldható meg.
A természet rendjébe való beavatkozás következtében
egyéb ökológia katasztrófák is fenyegetnek
a folyó mentén. Ezen kihívások közé sorolandó a
Nasszer-tó vártnál gyorsabb párolgása, mely nyomán
megváltozott a Nílus addigi átlagos vízvesztése, e folyamat
pedig a vidék éghajlatát is jelentősen befolyásolja.
A Nílus vizének ma már csak alig 10%-a jut el a
Földközi-tengerig, az is erősen szennyezett formában,
míg a tengerszint-emelkedés miatt egyre több sós víz
áramlik a deltába, súlyosan károsítva a halászati kapacitását,
valamint a változásokra érzékeny élővilágot.
A Nílus egykoron termékeny deltavidéke eltűnőben
van, rohamos tempóban mocsarasodik, s évente megközelítőleg
5-6 mm-t süllyed. E negatív tendenciák az
Asszuáni-gát átadását megelőzően nem mutatkoztak,
lévén a folyó saját hordalékával pótolta a tenger hullámzása
és az áramlatok által elhordott talajt.
Az imént sorolt problémák mellett komoly veszélyt
jelent a Nílus súlyosbodó szennyezettsége, valamint a
folyó túlhasználtsága is. A 20. század második felében,
párhuzamosan a lakosság számának ugrásszerű növekedésével,
drasztikusan emelkedett a kommunális, valamint
a mezőgazdasági és az ipari vízfelhasználás is. Afrika-
szerte általában – így a Nílus menti országok esetében
is – az agrárágazat emészti fel a legtöbb vizet, s mivel a
termelési technikák még mindig nem veszik kellőképpen
figyelembe a túlöntözés és a pocsékolás veszélyeit,
a kitermelt víz többé nem kerül vissza a normál körforgásba.
Mivel az afrikai népesség nagyobbik hányada még
mindig a mezőgazdaságból él, így a lakosság növekedésével
arányosan emelkedik a vízkiemelés, mely a kontinens
országainak többségében konfliktusokat gerjeszt.
Szakértők szerint a 21. század újfajta konfliktusait
a vízhiány szüli majd. A Nílus kapcsán ennek esélye
már most is komolyan fenyeget, mivel a gyorsan apadó
folyó tíz ország területét érinti, melyek mindegyikének
növekvő szükségletei vannak a kommunális
vízfogyasztás, s az élelemtermelés terén egyaránt. A
Nílus-völgyében fekvő államok közös jellemzője a
környezeti romlás, az ellenőrizhetetlen és nagymértékű
népszaporulat, valamint a természetes nyersanyagforrások
jelentős fogyása. Az érintett államok
közül némelyek egyéb vízforrásokkal is rendelkeznek,
nem úgy azonban a kontinentális léptékben is meghatározó
Egyiptom, melynek, leszámítva a költséges
tengervíz-sótalanítási eljárást, a Nílus az egyetlen
„kincse”. Mindez Kairó hidrológiai stratégiájában,
valamint annak nemzetközi politikai megnyilvánu-
Végh Dalma: Tíz ország kincse: a Nílus
36
Felukka a Níluson
lásaiban is tükröződik. A fáraók földjének lakossága
már évezredek óta saját folyójaként tekint a Nílusra,
s az országot egykoron gyarmatosító Nagy-Britannia
más államok vízhasználatának korlátozásával meg
is erősítette mindezt. A gyorsan növekvő, hatalmas
népesség mind több és több mezőgazdasági terméket
igényel, melyhez elengedhetetlen az öntözés fokozása.
E szükségletek kielégítése végett Egyiptom a Nílus
csaknem teljes vízkészletét felhasználja. Nem véletlen
tehát, hogy a folyó vizének alig 10%-a éri el a deltavidéket.
A hasonlóan gyors ütemben növekvő etióp és
szudáni népesség szintén egyre több élelmet igényel,
valamint ehhez kapcsolódóan az öntözés fokozása is
mind több vízforrást követel. Szudán és Etiópia már
a hatvanas-hetvenes évek során nagyszabású tervekkel
állt elő az öntözésbe vonható területeket illetően,
Kairó azonban hallani sem akarván semmilyen
beruházásról, mely saját vízellátását veszélyeztetheti,
valamennyi esetben nyílt erőszak alkalmazását helyezte
kilátásba. Vízügyi okokra visszavezethető fegyveres
konfliktus mindezidáig nem robbant ki az érintett országok
között, melyek kormányai igyekeznek tárgyalásos
úton megoldást keresni a Nílus használatának
fokozódó problémáira. A jelenlegi tendenciák alapján
mindez egyre sürgetőbb kérdésnek tűnik, s a megoldáshoz
biztosan valamennyi érintett ország bevonására,
valamint új, a felek által egységesen elfogadott és
betartható vízügyi tervek, megállapodások kidolgozására
van szükség. A Nílus-régió államai évek óta keresik
a vízfelhasználásból fakadó problémák tárgyalásos
Egyiptomi istenek Az ókori Egyiptom lakosai
több mint kétezer különféle istenben, szellemben illetve
természetfeletti erőben hittek, melyek tulajdonságai sokszor
szinte megegyeztek, csupán más néven tisztelték őket. Az
eltérések az Egyiptom egyesítése előtti időszak sajátosságai
miatt alakul(hat)tak ki: legalább 40 kisebb-nagyobb
különálló uralmi területre volt felosztva a vidék.
Az egyiptomi kultusznak számos, a vízzel és a Nílussal
kapcsolatba hozható Istene volt:
Szobek – A víz és a kiáradt Nílus istene: A hiedelem szerint
Szobek biztosította a termékenységet és a bőséget. Több
szöveg az istenek és az emberek védelmezőjeként tünteti fel.
Hápi – A Nílus istene: Egyiptomi hermafrodita isten/
istennő, aki a Nílus éves áradását szimbolizálta, ami
iszapjával megtermékenyítette a folyópartot, lehetővé
téve az egyiptomiak számára a mezőgazdasági
termelést. Közvetve tehát ő táplálja Egyiptom földjét.
Az emberek a Nílus áradásakor az Istent ábrázoló szobrocskákat
dobáltak áldozatként az egyre növekvő vízbe,
mely a jövő évi termést, és magát az életet szimbolizálta
a folyó partján élők számára.
Jamm – Az óceánok, tengerek, folyók és tavak istene.
Min – A termékenység istene, sok esetben az eső istenének
is nevezik.
A Fehér- és a Kék-Nílus találkozása a szudáni főváros, Kartúmnál
www.starryskies.com
Hápi, Szobek
megoldásának lehetőségeit, komoly erőfeszítéseket
tesznek a víz megfelelő arányú felosztásának érdekében.
Törekednek az idáig alkalmazott megállapodások
helyett olyan, új egyezmények kidolgozására,
amelyek nem részesítenek előnyben egyes országokat
másokkal szemben. E célok mielőbbi realizálódása
érdekében a meghatározó nemzetközi szervezetek is
igyekeznek programok indításával, új alapok létrehozásával
hatékonyan közreműködni.
A nílusi problémák kezelésével kapcsolatos államközi
együttműködések az elmúlt évtizedben kezdődtek.
1992-ben hat ország (Zaire [a mai Kongói
Demokratikus Köztársaság], Egyiptom, Ruanda,
Szudán, Tanzánia és Uganda) részvételével jött létre a
Nílus-medence Államainak Vízügyekért Felelős Miniszteri
Tanácsa (Nile-COM)1, melynek munkájában
a további négy érintett kormányzat delegációja megfigyelőként
vett részt. A Nile-COM egy évvel később
megalakította a TECCONILE2 elnevezésű szervezetet,
amely a vízkiemeléshez, illetve -felhasználáshoz
kapcsolódó tevékenységek innovációjának támogatására,
valamint a folyó környezetének védelmére szakosodott.
Ezen időszak során tartották a Nílus 2002
konferenciasorozat első ülését is, mégpedig a Kanadai
Nemzetközi Fejlesztési Iroda3 (CIDA) együttműködése
mellett. 1995-ben, a TECCONILE szervezésében
indult útjára a Nílus-medence Akcióterv, melyben a
kezdetektől mind a tíz Nílus menti ország képviselteti
magát, közösen igyekezve megoldást keresni a felmerülő
problémákra. 1997-ben a Világbank, az ENSZ
Fejlesztési Programja4 és a CIDA, a TECCONILE-al
és a Nile-COM-al közösen létre hozott egy programot,
amely célul tűzte ki a Nílus partján fekvő államok
párbeszédének, kooperációjának előmozdítását.
Mindezek hatására 1998-ban az érintett kormányzatok
megbeszéléseket kezdeményeztek a regionális
együttműködés és a Nílus tudatosabb felhasználásának
reményében. A tárgyalásokon egyedüliként
Eritrea nem képviseltette magát. Hivatalosan 1999
májusában jött létre a megbeszélések eredményeképp
a Nílus-völgyi Kezdeményezés (NBI)5, melynek székhelye
az ugandai Entebbében található. A tíz Nílus
menti állam közül kilenc teljes jogú tagja az együttműködésnek,
míg Eritrea megfigyelő státusszal rendelkezik.
Az NBI fő célja a víz okozta nézeteltérések
megvitatása, a problémák elmélyülésének kiküszöbö-
Végh Dalma: Tíz ország kincse: a Nílus
38
lése, hatásosabb energiapolitika kialakítása. A jövő
kulcsa valószínűsíthetően a két nagysúlyú állam, Szudán
és Egyiptom érdekeinek összehangolása, hiszen a
felek közül minden szempont szerint e két ország az
NBI politikájának igazi formálója. A Világbank, az
ENSZ Fejlesztési Programja és CIDA, egyetértésben
az NBI elveivel, 2001-ben pénzalapot6 hozott létre a
Kezdeményezés támogatására. Az ENSZ saját Környezetvédelmi
Programjának keretein belül 1998 óta
szintén aktívan részt vesz a nílusi problémák megoldásában.
7
A Nílus-medence államainak vízügyi problémái a
sorozatos tárgyalások s a mélyülő együttműködések
ellenére még mindig megoldásra várnak. A folyamatosan
növekvő népesség, a folyó vizének túlhasználtsága
szociológiai, ökológiai és politikai kihívások
tucatjait veti fel. A legfőbb kérdés, hogy az érintett államoknak
sikerül-e olyan megoldást találniuk, amely
valamennyi fél számára elfogadható, ellenben a 21.
század a Nílus mentén ténylegesen a vízért folytatott
harcok százada lehet.
1 Council of Ministers of Water Affairs of the Nile Basin States (Nile-COM)
2 Technical Cooperation Committee for the promotion of the
Development and Environmetal protection of the Nile Basin
3 Canadian International Development Agency (CIDA), kanadai
kormányprogram
4 United Nations Development Programme (UNDP)
5 Nile Basin Initiative (NBI)
6 Nile Basin Trust Fund
7 Water Sharing in the Nile River Basin
Rakonczai János: Globális környezeti problémák, Lazi Kiadó, 2003.
Thomas F. Homer-Dixon: Környezet, szűkösség, erőszak, Typotex
Kiadó, 2004.
http://www.nilebasin.org/
http://www.britannica.com/EBchecked/topic/415347/Nile-River
http://www.scienceinafrica.co.za/2003/may/nile.htm
http://www.grid.unep.ch/activities/sustainable/nile/index.php
http://www.inbo-news.org/3_anglais/afriq.htm
http://www.unep.org/dewa/Africa/publications/AEO-2/content/198.htm
http://www.sis.gov.eg/En/Politics
