Ahmedinedzsád elsőként Zimbabwében tárgyalt Robert Mugabe elnökkel. Az afrikai állam összeomlott gazdaságáról, rekordméretű inflációjáról és Mugabe diktatórikus hatalomgyakorlásáról vált hírhedtté. A legutóbbi, ismételten csalásokkal tarkított választásokat követően végül egységkormány jött létre, a miniszterelnöki posztot az ellenzék vezetője, Morgan Tsvangirai vette át: a Mozgalom a Demokratikus Változásért párt (Movement for Democratic Change - MDC) jelöltje túl sok szavazatot kapott ahhoz, hogy azokat figyelmen kívül hagyhatta volna az elnök. Az úgynevezett egységkormány azóta számos, a gazdaság rendbetételét célzó intézkedést hozott, megszüntette a nemzeti valutát és stabil külföldi valutákat (legfőképp amerikai dollárt) kezdett használni. Mugabe egy korábbi intézkedését azonban máig magán viseli az ország: a 2008-as törvénynek köszönhetően ugyanis a nyugatiak vezette cégek kénytelenek átengedni vállalatuk 51%-át és így annak irányítását a helyi lakosoknak, bennszülötteknek. Az eredmény: a korábban teljes kapacitással működő vállalatok megszűntek vagy alig termelnek, az itt termelést elindítani szándékozó cégek pedig inkább odébbállnak.

Az iráni elnök látogatása rendesen fel is kavarta az indulatokat az egységkormányon belül, a miniszterelnök és a kabinet több tagja nem is volt hajlandó találkozni a nyugat egyik nagy ellenségével, féltve országát a további nemzetközi elszigetelődéstől, ahogy az MDC hivatalos nyilatkozata is fogalmazott: Ahmedinedzsád látogatása rossz üzenetet küld Zimbabwéról, mely igyekszik helyreállítani a demokráciát és a felélénkíteni gazdaságot az újraindult nyugati segélyek segítségével.

A két elnök megbeszélésén végül mindkét állam támogatásáról biztosította egymást, Mugabe felajánlotta segítségét az iráni atomprogram ügyében, üdvözölte Irán azon elképzelését (mely a támogatandó atomprogram jelenlegi állását tekintve merész és arcátlan képmutatás), hogy nemzetközi atom-leszerelési konferenciának adjon otthont. Tehát a nyugati kapcsolatok kárára Mugabe hajlandó szorosabbra fűzni a szálakat Iránnal, mely egyrészt mutatja a zimbabwei egységkormány nehéz helyzetét (mikor is lehetetlen úgy demokratizálni – persze afrikai módon – egy országot, amikor az elnök továbbra is az országot romba döntő diktátor) másrészt az afrikai ország új külpolitikai stratégiáját: a kelet és legfőképp Ázsia felé fordulást.

Mugabe és kormánya ugyanis továbbra sem utazhat a nyugati államokba, ezért ázsiai országoktól várja a financiális és technológiai támogatást országa fejlesztéséhez. Természetesen Irán is megtette az ilyenkor szükséges lépéseket: Ahmedinedzsád felajánlotta, hogy az Iránban gyártott traktorok összeszerelő üzemét Zimbabwében hozhatnák létre és megegyeztek abban, hogy közös befektető társaságot hoznak létre a könnyű- és nehézipar, az energiaipar, a bányászat, a vízkezelés, valamint a szociális és pénzügyi szolgáltatások fejlesztésének elősegítésére. Mindezen felajánlásokon és jövőbeni együttműködéseken túl a zárt ajtós megbeszéléseken vélhetően Irán valódi céljai is szóba kerültek.

Ahmedinedzsád ugyanis nem Zimbabwe megsegítése miatt utazott Mugabéhez (noha az afrikai, remélt segítség ellentételezése fellendítheti a gazdaságot), hanem atomprogramja további működtetéséhez. Ahogyan a nyilvános anyagokban is megjelent, Zimbabwe támogatja Irán atomprogramját, de az ázsiai ország reméli, hogy nem csupán a diplomáciai csatornákon keresztül, melyeknek, valljuk be, Mugabe elszigeteltségét tekintve nem is lenne sok haszna, hanem nyersanyaggal is. Az Iránt ért nyugati szankciók miatt ugyanis nehéz helyzetbe került a program, ezért fordult Mugabéhoz Ahmedinedzsád: nyersanyagban gazdag afrikai országként Zimbabwe uránium-lelőhelyekkel is rendelkezik. Az ország ipari és kereskedelmi minisztere mindenesetre közleményben tagadta, hogy Irán, olajért cserébe kitermelési jogokat kapott volna az országban, de a lépés mind Irán szükségleteit, mind Zimbabwe érdekeit kielégítené.

Április 23-án délután Ahmedinedzsád továbbutazott második afrikai állomására, Ugandába, ahol Yoweri Museveni elnök fogadta őt. Irán célja ebben a relációban nem volt más, mint megbeszéléseket folytatni a jelenlegi, nem állandó BT-tag Ugandával, hogy ne szavazzák meg az újabb ENSZ-szankciókat vagy legalább maradjanak távol a szavazástól. A tárgyalásokat követően Museveni elnök még nem hozta nyilvánosságra, hogy támogatni fogja-e az újabb szankciókat Iránnal szemben, de az ország külügyminisztere azt nyilatkozta, országa abban hisz, hogy minden államnak meg kell engedni, hogy nukleáris energiát használhasson békés célokra. A békés célokat érintő kritikákat nem volt hajlandó kommentálni. A nukleáris energiáról szóló tárgyalások mellett számos együttműködési egyezményt is aláírtak a felek, eldőlt az is, hogy az olajkitermelésben már jártas Irán segíteni fog Ugandának újonnan felfedezett olajmezejének kitermelésében és a megépítésre kerülő olajfinomító kapcsán is az ázsiai állam a befutó.

Ahmedinedzsád többnapos afrikai látogatásának sikere bizonytalan, de látszik, hogy Irán is felismerte a kontinensben (és a kontinens mélyén, ásványkincsek formájában) rejlő lehetőségeket, Zimbabwében pedig vélhetően olyan partnerre talált, mely a hasonló, nyugat által elszigetelt helyzetben hajlandó lesz a mindkét fél számára kifizetődő kereskedelmi kapcsolatok megindítására.

Megjelent: www.ithink.hu