• szerkesztőség
• publikon kiadó
• partnereink

Daniel Toroitich arap Moi. Született Kurieng'wo, Sacho körzet, Baringo kerület, Rift Valley tartomány, Kenya 1924. szeptember 2. Politikus, a Kenyai Afrikai Nemzeti Unió elnöke (1966–1967), alelnök (1967–1978), majd az ország elnöke (1978–2002). Közismert beceneve Nyayo, amelynek jelentése szuahéliül lábnyomok. Ez arra utal, hogy Moi Kenya első elnökének, Dzsomo Kenyattanak nyomdokain jár.

Moi, a kalendzsinekhez tartozó tugen etnikumból származik. Iskolái elvégzése után 1955-ig tanárként dolgozott. A továbbiakban előbb képviselő lett, majd saját pártot alapított a kis kenyai törzsek jogainak védelmére. 1960 és 1961 között oktatási miniszter az utolsó, függetlenség előtti kormányban. A függetlenség elnyerése után előbb belügyminiszter (1964), majd 1967 és 1978 között az ország alelnöke volt. Kenya elnöki székébe Dzsomo Kenyatta halálát (1978) követően került, aki 24 éven keresztül tartotta kezében a hatalmat, az országban egyedüli politikai pártként működő KANU hatékony támogatásával.

Apja korai halála után anyja (Kima Chebii) egyedül nevelte föl. Életének legmeghatározóbb helye Eldoret. Ezt a várost később, már, mint elnök is mindig támogatta. Népiskolai tanári képesítést megszerezve oktatóként volt tevékeny, majd iskolavezető és tanárképző lett.

1934-től az African Inland Mission általános iskoláját látogatta Kabartonjoban és Kapsabetben. 1942-ben egy kapsabeti középiskolában folytatta a tanulmányait. A tanári szeminárium látogatása után (1945 – ahol népiskolai tanári képesítést szerzett) Kapsabetben, oktatóként helyezkedett el az Afrikai Kormányiskolában, ahol 1947-ig dolgozott. Az ezt követő évben az Afrikai Állami Nemzetközi Iskola vezetője lett Kabarnetben. 1949-től 1950-ig a tanártovábbképzésben volt tevékeny, majd 1950 és 1955 között Tambachban helyettes vezetőként dolgozott a Tanárképző Főiskolán.

1950-ben feleségül vette Helena Bommett. 8 gyermekük (3 lány és 5 fiú) született.

A Törvényhozó Tanács tagja lett 1955-ben. 1957 és 1976 közti években az észak-baringoi választási körzetet képviselte a Törvényhozó Tanácsban, majd 1957-től 1963-ig ő volt a Kenyai Afrikai Demokratikus Unió (KADU) elnöke, amit Ronald Ngalaval együtt alapított, a Kenyai Afrikai Nemzeti Unió (KANU) –val párhuzamosan, amit Jomo Kenyatta vezetett. Ellentétben a KANU-val, ami központosításban gondolkozott (és a nagy etnikumoktól, tehát mindenekelőtt a kikuyuk és a luosok által meghatározott volt), a KADU a kis etnikumokat (mint a kalenjinek) akarta megerősíteni és egy föderális alkotmányt létrehozni, így a hatalmi játékba valamelyest beleszólni tudni. A KANU nyomása olyan nagy volt, hogy a britek, mint egykori gyarmatbirodalom nem vettek be föderális elemeket az új alkotmányba. 1961-tól 1963-ig az észak-baringoi választási körzetet képviselte a parlamentben. 1961-ben a parlament nevelésügyi államtitkárnak nevezte ki, majd Ő volt a közigazgatási miniszteri poszt betöltője is. (Ezen posztokat egy úgynevezett előfüggetlenségi kormányzatban töltötte be, hiszen Kenya függetlensége majd csak 1963-ban valósul meg.)

A függetlenség (1963. december 18.) után Moi hozzájárult a Jomo Kenyatta által szorgalmazott egybeolvadásra a KANU és KADU között, ami által Kenya gyakorlatilag egypártrendszerű állammá vált. Kenyattanak hála nem váratott magára sokat az, hogy Moi 1964-ben belügyminiszter és 1967-ben alelnök lett. Ezekben a hivatalokban 1978-ig volt aktív.

Amikor Kenyatta, a „függetlenség apja”, 1978. augusztus 22-én meghalt, Moi lépett örökésbe. Ő lett automatikusan a Kenyai Köztársaság elnöke és a KANU párt elnöke is. Kihirdette a Nyayo-fiolzófiát (=lépést) a békéért, szeretetért és egységért (az erről szóló könyv 1986-ban jelent meg, címe: Kenya African Nationalism on Nyayo philosophy). 1979-ben "szabad" választásokon megválasztották mind az állami elnöki poszton, mind az észak-baringoi körzetben addig már betöltött tisztségében. Még ugyanebben az évben megkapta Chief of the Golden Heart érdemrendet, a legmagasabb kenyai kitüntetést. 1981 és 1983 között Moi volt a Szervezet Afrika Egységéért elnöke. 1982. augusztus 1-jén a légierő egy része puccsot kísérelt meg.

1988-ban és 1992-ben ismét megválasztották Kenya elnökének. A szabad választások alkalmával, 1992 decemberében jelentős volt a nyugtalanság, amiben következtében támadásokról és halottakról is hallani lehetett. Az 1997-es szabad választások alkalmával ismételten Ő nyerte el a vezetésre legitimáló bizalmát a népnek. 2002-ben már nem tudott a választásokon fellépni. Helyette Uhuru Kenyatta indult. Ezen (azaz a 2002-es) választásokon a Szivárvány koalíció (National Rainbow Coalition, NARC) Mwai Kibakival került az élre.

Az 1979-es választásokon a korábbi ciklus képviselőinek többsége elvesztette pozícióját, s az új parlament már az új elnök „szavazógépezeteként” alakult meg. Az ellenzéket az 1982-es puccskísérlet után betiltották. Az államelnök jogkörét jelentősen kibővítették. Egypártrendszerre tértek át, amit a kenyai parlament szentesített. A személyi kultusz vallásos elemeket kapott, s a társadalmat, mint egy nagy családot kívánta vezetni, a szeretet, a béke és az egység jelszavaival. Azonban a „szocialista” stílusú kormányzás ellen már a nyolcvanas évek végén több kisebb–nagyobb törzs tiltakozott, olykor erőszak alkalmazásával is. Ez –és a Nemzetközösség által gyakorolt politikai nyomás –oda vezetett, hogy a '90-es évek elejére kénytelen volt engedélyezni a többpártrendszer bevezetését. 1992-ben első alkalommal tartottak ténylegesen szabad elnöki és parlamenti választásokat, amelyen a szavazatok 37,2%-át szerezte meg. Az ellenzék azonban azzal vádolta meg Moit, hogy elnöki hatalmát csak választási csalással tudta megőrizni. Az Amerikai Egyesült Államok a sajtószabadság megsértése miatt bírálta a kenyai vezetést, mivel 1993 májusában a rendőrség leállított egy nyomdát, amelyben az ellenzék újságjait nyomtatták.

Moi ellen egyetlen per sem indult, annak ellenére, hogy emberi jogi csoportok többször felvetették felelősségét az elnöksége alatt elkövetett számos jogsértés miatt. 2002-es elnöki mandátumának lejártával visszavonult a politikai élettől, ugyanakkor Kenya egyes részein továbbra is népszerű, amit részben elnöki tevékenységének köszönhet, részben pedig annak, hogy sokat járta az országot, személyesen találkozott az emberekkel, és olyan is előfordult, hogy ingyen tejet osztott az iskoláknak. Ugyanakkor távozásakor a kenyai fővárosban összeverődött tömeg ellenségesen búcsúztatta. Ezek után egy olyan alapítvány vezetését vállalta el, amely békefenntartó akciókat szervez Afrika keleti részén, illetve AIDS–árvákat támogatott. Pár évvel visszavonulása után azonban megint megjött a kedve a politizáláshoz; Mwai Kibaki elnök és a Nemzetgyűlés új alkotmánytervezete ellen foglalt állást, amely csúfosan elbukott a 2005-ös népszavazáson.