Kelet-afrikai Közösség
Már 1967-ben aláírták a mai Közösség elődjének számító Kelet-afrikai Együttműködés szerződését, létrehozva a Kelet-afrikai Közösséget, de a szervezet nem volt hosszú életű, a tagok számos területen képtelenek voltak az együttműködésre. A további évek azonban egyértelművé tették az integráció szükségességét, így a 90-es években szorosra fűzték a kapcsolatot és 2000. novemberében a három korábbi tag (Kenya, Uganda, Tanzánia) aláírta a revitalizációról szóló szerződést. A cél a megvalósult gazdasági közösség után egy monetáris, majd politikai és közös piac létrehozása. 2007-ben csatlakozott Ruanda és Burundi, hogy közösen oldják meg a térségben felmerült problémákat (menekültek, menekült-táborok).
Kapcsolódó tanulmány: Tarrósy István - Kelet-afrikai Föderáció: álom vagy valóság? Megvásárolható tanulmány