• szerkesztőség
• publikon kiadó
• partnereink

Jacobus Francois Pienaar 1967. január 2-án született Vereenigingben, Dél-Afrikában. Hazája rugby válogatottjának egykori csatára. A dél-afrikai nemzeti válogatott-tal, a Springboksszal, 1993 és 1996 között 29 nemzeti mérkőzést játszott (minden játékban, mint kapitány volt jelen) és 1995-ben a világbajnoki címet is elnyerték. Tartományi- és egyesületi szinten játszott (1989-től 1996-ig) a Transvaal csapatában, utána 2000-ig az angliai a Saracenoknál, ahol aktív játékos karrierje után még 5 éven keresztül edzősködött is.

Pienaar afrikaanai munkáscsaládból származik, négy testvére közül Ő a legidősebb. Neve francia hugenotta bevándorló felmenőitől származik (Pienard). A witbanki sportiskolában végzett majd sportösztöndíjasként az Afrikkans Egyetemen (ma a Johannesburgi Egyetem része) tanult. Ez utóbbiban jogot hallgatott és mellette az egyetemi rugby csapatban játszott. 1989-től kezdve lépett fel a dél-afrikai bajnokságon a Currie Cup-on, a tartomány válogatottjával a Transvaallal (ma Golden Lions). 1993-ban a Transvaal Pienaar kapitányságával megnyerte a Super 10-t(a Super 14 előbajnoksága) valamint a Currie Cup-ot, és 1994-ben egy második alkalommal is megnyerték a Currie Cup-ot, ekkor is az Ő kapitánykodásával.

Első nemzeti mérkőzése a Sprinboksnál 1993. június 26-án volt Franciaország ellen. Éppen egy évvel a bojkott érvénytelenítése után, ami a dél-afrikai Apartheid diktatúra miatt lett életbe léptetve. Minden egyes meccsen (összesen 29) kapitányként vezette a Springboksot. Habár a Springboksban akkoriban csak egyetlen egy szinesbőrű játékos volt, az elnök Nelson Mandela nyíltan támogatta a csapatot. Remélte, hogy a sikeres zárás az előttük álló világbajnokságon áttörést jelent majd a többi ország felé és az ellentéteket így képesek lesznek leküzdeni.

Az 1995-ös világbajnokságon a dél-afrikaiak győztek, habár a világranglistán csak a hatodik helyet foglalták el akkor. A döntőn 60 ezernek figyelték a csapatokat az Ellis Park Stadionban, Johannesburgban, ahol Új-Zéland ellen léptek fel. Pienaar lábsérülése ellenére pályára lépett és vezette a Sprinboksot 15-12-es győzelemhez (a hosszabbításban). A játék után Madela átnyújtotta neki a győzelmi serleget a Webb Ellis Cup-ot. (Mandela ekkor a Sprinboks trikóját viselte).

Egy héttel a vb után Pienaar vezette a Transvaal játék(os)sztrájkját. Jobb feltételeket akartak a játékosoknak és azokat sikerült is kiharcolniuk. 1996 végétől kezdve nem lett többet a nemzeti válogatottba meghívva, miután az edző Andre Markgraaff a szemére vetette, hogy az egyik játék alatt sérülést szimulált. 1997-ben Angliába ment, ahol a watfordi Saracenok edzője lett. 1998-ban az addig viszonylag sikertelen Saracenok megnyerték a Pilkington Cup-ot és a világbajnokságon a második helyen végeztek.

2000-ben visszavonult, mint sportoló és a Saracenok menedzsere lett. Így a csapat a következő két évben a korábbi sikereket folytatta. 2002-ben visszatért Kapstadtba, ahol azóta családjával él. Alkalomadtán rugby meccseket kommentál a brit tévében. 2002-től 2005-ig vezette a dél-afrikai pályázati bizottságot a 2011-es világbajnokságra készülve. 2005-ben felvették az International Rugby Hall of Fame-be.

1999-ben Pienaar társszerzője a könyvnek Rainbow Warrior, amiben a karrierjére és különösen az 1995-ös világbajnokságra tekint vissza, de a kritikával illeti a sporttisztségviselőket is. 2009-ben jelent meg az Invictus című film, Clint Eastwood rendezésében. A film John Carlin regényén alapul. Pienaart Matt Damon játsza.