Iman Abdulmajid


Iman Mohamed Abdulmajid, ismertebb nevén Iman (arab szó, jelentése: hit). 1955. július hó 25-én született a szomáliai Mogadishuban.  Modell, színésznő, vállalkozó és David Bowie felesége.

Mogadishuban, Szomáliában született, Marian és Mohamed Abdulmajid lányaként. Apja Szomália egykori szaúd-arábiai nagykövete. Két fiútestvére Elyas és Feisal, és egy nővére Nadia van. Unokatestvére, Waris Dirie szintén szupermodell.

Egyiptomban járt középiskolába, majd később Kenyában élt. A Nairobi-i Egyetemen politológiát tanult.

Muzulmán, folyékonyan beszél öt nyelven (arab, angol, francia, olasz és szomáliai).

Egyetemi évei alatt figyelt fel rá Peter Beard amerikai fotós. Ezt követően az Amerikai Egyesült Államokba költözött, hogy megkezdje modell karrierjét. Első munkáját egy évvel később, 1976-ban a Voguenál kapta. Nem sokkal később neves magazinok címlapján pózolt. Olyan híres tervezők múzsája lett, mint Gianni Versace, Calvin Klein, Donna Karan és Yves Saint-Laurent, akinek híres mondata: „Az én álmom a nő: Iman.”

Tizennégy év leforgása alatt sikeres divatmodell lett belőle. A legjobb fotósokkal dolgozott együtt, többek között Helmut Newtonnal, Richard Avedonnal, Irving Penn-nel, és Annie Leibovitz-cal.

Színésznőként megjelent két alkalommal a Miami Viceban, játszott a Back In The World (1985) és a No Way Out-ban (1987) Kevin Costner-rel. Szerepelt a Love At First Sightban (1988), az 1991-es Star Trek VI: A nem ismert tartományban és az 1985-ös  Oscar-díjas Távol Afrikától című filmben Robert Redford és Meryl Streep oldalán. További filmek, amelyekben látható volt: Az emberi tényező (1979); Veszélyes háromszög (1983); Nem most, Kedvesem (1987); Los Angelessi történet (1991); A sötétség szíve (1993); Undercover Cops (Exit to Eden) (1994). Ezen kívül szerepelt Michael Jackson  Remember the Time című dalának videoklipjében, Eddie Murphy és Magic Johnson mellett.

2004-ben megalapította saját szépségápolási cégét Iman Cosmetics néven, amely kifejezetten a színes bőrű nők számára gyárt termékeket. Ezen túlmenően saját divat vonala van, melynek neve IMAN Global Chic in Programm és az amerikai tévécsatornán, a  Home Shopping Network (HSN)-ön fut.

Emellett aktív résztvevője számos jótékonysági szervezet programjának. Például a Keep a Child Alive programban, valamint együttműködik, többek között a Children's Defense Funddal is.

2001-ben kiadta önéletrajzi könyvét I am Iman címmel, majd 2005-ben The Beauty of Color címmel jelent meg szépségápolási tanácsadó könyve többek között a latin, az indiai, a néger és az ázsiai nők részére.

Iman először 18 éves korában ment férjhez egy fiatal szomáliai férfihoz. A házasság néhány év múlva véget ért, amikor az Egyesült Államokba költözött, hogy folytassa modell karrierjét. 1977-ben –még amerikai egyetemi tanulmányai alatt- férjhez ment az afro-amerikai kosárlabdázóhoz, Spencer Haywoodhoz. Lányuk, Zulekha Haywood, 1978. július 5-én született. A pár 1987 februárjában vált el. Ezt követően 1992. április 24-én hozzáment a brit zenészhez, David Bowie-hoz, akitől egy lánya született, Alexandria Zahra „Lexi” Jones (2000. augusztus 15-én). Iman ma New Yorkba él.



Források, bővebb információk:


http://de.wikipedia.org/wiki/Iman_Abdulmajid


Kép: forrás


Kapcsolódó ország:


Szomália


Egyiptom