Paul Kagame

Ruanda jelenlegi elnöke 1957. október 23-án született Ruhangoban, Deogratius és Asteria Rutagambwa gyermekeként. Mikor két éves volt, a korábbi gyarmattartók – a belgák – által támogatott hutu népcsoport fellázadt Kigeli V Ndahindurwa uralkodó ellen, megbuktatták, és a tutsi kisebbséget üldözni kezdték. Kagame családja is menekülni kényszerült, Ugandában telepedtek meg, ahol gyermekkorát töltötte (Gahunge menekülttábor) és iskolai tanulmányait is végezte a későbbiekben.

1979-ben csatlakozott Yoweri Museveni „Nemzeti Ellenálló Hadseregéhez” (ANR) mely – az ún. bozót háború során – azt a célt tűzte maga elé, hogy eltávolítsa Milton Obote kormányát Uganda éléről. 1985. július 27-én a Tito Okello által vezetett katonaság puccsal átvette a hatalmat, ekkortól ellenük folyt a harc tovább, amit hat hónappal később meg is nyert az ANR, minek következtében, a vezető Museveni lett az állam új elnöke. 1986-ban Kagame és harcostársa Fred Rwigema megalapították a Ruandai Patrióta Frontot (FPR), hogy a ’60-as évek elején hazájukból elűzött tutsik segítségével revánsot vehessenek a hutukon. Még ebben az évben az ANR katonai hírszerzésének a vezetője lett, és egyben Museveni legközelebbi szövetségese. A hivatásos ugandai hadseregnek ugyancsak tagja.

1990 októberében – mialatt Kagame az Egyesült Államokbeli Fort Leavenworth-ön volt kiképzésen – az ANR behatolt Ruandába. Az egyesített francia, belga, ruandai és zairei seregeknek ugyan sikerült visszaverniük a támadókat (Rwigema is elesett), de az országon belül, a lakosság körében újból vészesen kiéleződtek az ellentétek. Mire 1993. július végén a felek megkötötték az Arushai békeegyezményt, már az egész régió feszült volt (a szomszédos Burundiban, ebben az évben tört ki a polgárháború). 1994. április 6-án, a Juvénal Habyarimana ruandai- és Cyprien Ntaryamira burundi elnököket szállító repülőgépet lelőtték Kigali felett, senki sem élte túl a támadást (Jean-Louis Bruguière francia vizsgálóbíró is nyomozott az eset kapcsán – mivel francia állampolgárok is utaztak a járaton – és a kiterveléssel Kagamet gyanúsította meg. Richard J. Goldstone – aki 1994-1996 között az ENSZ által felállított, a Jugoszláviai és Ruandai Nemzetközi Büntető Bíróságok főügyészeként tevékenykedett – viszont úgy vélte, hogy Franciaország próbálta Kagame besározásával eltussolni a saját felelősségét). A merénylet következtében polgárháború tört ki, ami gyorsan népirtássá vált: mindössze három hónap alatt egymillió embert gyilkoltak meg. 1994. július 19-én Pasteur Bizimungu lett az állam elnöke, Kagame pedig az alelnöki és a védelmi miniszteri posztot kapta. Mivel előbbi szintén tagja volt az FPR-nek, melyben így Kagame a felettesének számított, ezért sokan úgy gondolják, hogy már ekkor is az alelnök mozgatta a szálakat. 1998-2003 között zajlott az ún. második Kongó háború, melybe – 2000. március 24-től már a Kagame által elnökölt – Ruanda is bekapcsolódott, hivatalosan azért, hogy megoltalmazzák a tutsi kisebbséget, de egyre több bizonyíték szól amellett, hogy illegálisan termeltek ki ásványokat a megszállt területeken (erről szól az ENSZ vizsgáló bizottságának 2002. októberi jelentése is). 2003. augusztus 25-én választásokat tartottak Ruandában, melyen Kagame a szavazatok 94%-át megszerezve győzött. 2006 novemberében, a Bruguière-vádak miatt, Kigali minden diplomáciai kapcsolatot megszakított Franciaországgal.